Szerző: Bodnár Ádám

2002. november 22. 10:03

Az amerikai kereskedelmi minisztérium vizsgálatot indít a Hynix és a Samsung ellen

Az amerikai kereskedelmi minisztérium tegnap bejelentette, hogy vizsgálatot indít a koreai memóriagyártóknál annak érdekében, hogy felderítse: a cégek részesültek-e illegális állami támogatásban.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium tegnap bejelentette, hogy vizsgálatot indít a koreai memóriagyártóknál annak érdekében, hogy felderítse: a cégek részesültek-e illegális állami támogatásban.

A vizsgálatot a világ második legnagyobb memóriagyártója, a Micron kezdeményezte azt állítva, hogy a Hynix és a Samsung 2001-ben és 2002 első félévében összesen majd' 12 milliárd dollár állami támogatáshoz jutottak és így alacsonyan tudták tartani áraikat. A két koreai vállalat természetesen tagadja a vádakat.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium közleménye szerint meg fogják vizsgálni, vajon a koreai kormány utasította-e a Hynix hitelező bankjait arra, hogy átütemezzék a cég adósságait, illetve elengedjék-e a vállalat egyes tartozásait. Vizsgálat tárgyát képezi továbbá, hogy a koreai memóriagyártóknak nyújtott adókedvezmények, illetve kedvezményes kölcsönök milyen hatással voltak a félvezetőiparra.

Steve Appleton, a Micron elnök-vezérigazgatója közleményében a következőket mondta: "A koreai DRAM-gyártók folyamatos támogatása sérti a szabadpiaci elveket, és túlkínálatot eredményezett a nemzetközi piacon. Az elégtelen működést nem szabadna védeni a normális piaci hatásoktól. Korea nem tartotta be a Világkereskedelmi Szervezeti tagsággal járó vállalásait, és folyamatosan megsérti az Egyesült Államok kiegyenlítő vámra vonatkozó törvényeit."

Amint arról beszámoltunk, április végén a világ második legnagyobb memóriagyártója, az amerikai Micron Technology több mint 3 milliárd dollárt ajánlott a Hynix memória-üzletágáért, a hitelezők rábólintottak az ügyletre, azonban a vállalat igazgatótanácsa az utolsó pillanatban megvétózta azt és az önálló folytatás mellett döntött. A Hynix sorsa az ügylet meghiúsulása óta bizonytalan.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról