Szerző: sammer

2002. szeptember 5. 18:10

Az AMD esélyt kapott Indiában

[EE Times] Az Advanced Micro Devices hosszú időn keresztül nem szállíthatott mikroprocesszorokat indiai közhivataloknak, minthogy egy több mint egy évtizeden keresztül hatályos rendelkezés kizárólag az Intel által készített processzorokra épülő számítógépek beszerzését tette lehetővé az ország szövetségi és állami közintézményei számára. A sunnyvale-i cégnek most sikerült elérnie a kirekesztő rendelet módosítását.

Alig 15 hónappal azután, hogy az AMD megnyitotta távol-keleti regionális irodáját Újdelhiben, a közbeszerzést szabályozó hivatal engedélyezte, hogy a cég versenyezhessen legnagyobb riválisával az állami megrendelésekért. A korábbi rendelkezés, mely kizárólag Intel processzorokra épülő számítógépek vásárlását tette lehetővé közhivatalok számára, az indiai piac legnagyobb szeletét zárta el az AMD-től; az országban ugyanis a kormány az egyik legjelentősebb PC-vásárló.

Sanjeev Keskar, az AMD indiai irodájának igazgatója áttörésnek nevezte a cég számára kedvező döntést. Mint mondta, az utóbbi időszakban nőtt az AMD processzorpiaci részesedése Indiában: egy felmérés szerint a cég az ország piacának 12%-át birtokolta tavaly. A döntésnek köszönhetően a vállalat tovább növelheti részesedését egy olyan időszakban, amikor a piaci verseny világszerte egyre kiélezettebbé válik. Az AMD hamarosan reklámkampányt is indít termékeinek népszerűsítésére Indiában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról