Szerző: Vörös Péter

2002. július 2. 17:15

A Samsung az idén megkétszerezi mobiltelefonokkal kapcsolatos befektetéseit?

[Reuters] A dél-koreai Samsung Electronics kedden közölte, hogy akár kétszeresére is növelheti a mobiltelefonokkal kapcsolatos befektetéseit a termelés növelése érdekében, dacára annak, hogy sok szakértő tart attól, hogy több fontos piac áll közel a telítettséghez és a fogyasztók halasztják mobiltelefonjaik lecserélését.

[Reuters] A dél-koreai Samsung Electronics kedden közölte, hogy akár kétszeresére is növelheti a mobiltelefonokkal kapcsolatos befektetéseit a termelés növelése érdekében, dacára annak, hogy sok szakértő tart attól, hogy több fontos piac áll közel a telítettséghez és a fogyasztók halasztják mobiltelefonjaik lecserélését.

Júniusban a világ harmadik legnagyobb mobiltelefon-gyártója felemelte 2002-es forgalmi és piaci részesedési előrejelzéseit, az elemzők úgy vélik, hogy a cég megfelelő marketinggel, a fogyasztói visszajelzésekre történő gyors reagálással és színes kijelzős készülékek sorával el is fogja érni a célkitűzéseket.

A Samsung szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy "a cég fontolóra veszi a telekommunikációs üzletágakkal kapcsolatos befektetések megkétszerezését a mobiltelefon-termelés növelése érdekében". Ez konkrétan azt jelenti, hogy az idei befektetések e téren elérhetik akár a 333 millió dollárt is. "A döntés azonban attól fog függeni, hogy hogyan alakul a piaci helyzet az év során."

A Samsung tervei szöges ellentétben állnak a nagyobb rivális Nokia és Motorola előrejelzéseivel. A finn óriáscég, a világ első számú mobiltelefon-gyártója júniusban (két hónapon belül immár másodszor) csökkentette forgalom előrejelzéseit, hivatkozva a mobiltelefonok és hálózatok iráni folyamatosan gyenge keresletre. Ezzel együtt a Nokia megerősítette azon előrejelzését, miszerint az iparág egésze 400-420 millió mobiltelefont fog értékesíteni az idén, ez egyébként nagyjából egybeesik a szakértők becsléseivel.

Az elemzők szerint a Nokia egyik gyenge pontja az, hogy viszonylag lassan jutnak el termékei a piacra, ez különösen igaz a színes kijelzős mobiltelefonokra -- ezen a területen a vezető helyen a Samsung és a Sony Ericsson termékei állnak. A Nokia 7650 színes kijelzős mobiltelefon (amelyben beépített digitális fényképezőgép is található) e hónap vége előtt jelenik meg a piacon.

Az amerikai Motorola, a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója múlt csütörtökön jelentette be azt, hogy további 7000 főt bocsát el és 3,5 milliárd dollárt könyvel el a legfrissebb átszervezéssel kapcsolatban, amelynek célja az, hogy átvészeljék a technológiai és telekommunikációs szektorok gyengeségét.

"A Samsung tudatában van annak, hogy a piac egésze nem fest jól. A cég véleménye a globális mobiltelefon-piaccal kapcsolatban nem tér el jelentősen a többi gyártóétól. Ugyanakkor ami a marketinget illeti, a Samsung nagy mértékben különbözik a többi cégtől. Véleményem szerint a cég gond nélkül el fogja érni éves célkitűzéseit" -- mondta egy szöuli brókercég elemzője.

Ha a Samsung növeli mobiltelefon-termelését, a szóvivő szerint ez azt fogja jelenteni, hogy a cég ki fogja bővíteni a kínai gyárait és a dél-koreai Kumiban lévő gyárát.

A Samsung szóvivője hozzátette, hogy a cég fontolóra veszi azt, hogy a Kumi-beli gyár éves mobiltelefon-gyártó kapacitását 36 millióról 50 millióra növelik, míg a kínai gyártókapacitást 3 millióról 5 millióra emelik.

A Samsung tavaly 28 millió mobiltelefont adott el, míg az idei év első három hónapjában 9,5 millió mobiltelefont értékesítettek.

A vállalat arra számít, hogy több mint 40 millió mobiltelefont fog eladni 2002-ben, ez 43%-os növekedés a tavalyi évhez képest. A cég piaci részesedése ezáltal 10%-ra fog nőni az első negyedévben elért 9,6%-hoz és a 2001-ben elért 7,1%-hoz képest.

A Gartner Dataquest korábban azt jelentette, hogy a dél-koreai cég az első negyedévben a harmadik helyen állt a Nokia (34,7%) és a Motorola (15,5%) mögött. A Gartner Dataquest szerint a siker oka egyebek között abban rejlik, hogy a Samsung képes kiváló termékeket igen gyorsan piacra dobni.

"A vállalat márka know-how-ja jobb a vetélytársakénál. A Samsung tudja mit akarnak a vevők és gyorsabban ajánlja termékeit a többi cégnél" -- mondta egy külföldi brókercég elemzője.

A Samsung ez év elején kezdte el színes kijelzős modelljeinek szállítását és a június közepén tartott CommunicAsia kiállításon további két új, továbbfejlesztett színes kijelzős modellt mutatott be.

A Samsung 2001-ben még a negyedik helyen állt, akkor amikor a mobiltelefon-piac 3,2%-kal csökkent -- ez volt az ipar történetének első éves szintű visszaesése.

A Samsung részvényárfolyama kedden 2,6%-kal 337.500 won-on zárult a szöuli tőzsdén, ezzel felülmúlta részvénypiac egészének 0,5%-os növekedését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról