:

Szerző: Barna József

2002. március 22. 10:40

Jelentősen csökkent a Micron vesztesége

[Dow Jones] A Micron Technology, a világ második legnagyobb memóriagyártója a második pénzügyi negyedévben jelentősen tudta csökkenteni veszteségeit, ami részben annak köszönhető, hogy a cég kilépett a PC-k piacáról. A február 28-án véget ért negyedév eredményeit tegnap tette közzé a cég.

[Dow Jones] A Micron Technology, a világ második legnagyobb memóriagyártója a második pénzügyi negyedévben jelentősen tudta csökkenteni veszteségeit, ami részben annak köszönhető, hogy a cég kilépett a PC-k piacáról. A február 28-án véget ért negyedév eredményeit tegnap tette közzé a cég.

A Micron 30,4 millió dolláros, avagy részvényenként 5 centes nettó veszteségről számolt be, míg a tavalyi év hasonló időszakában 88,3 millió dolláros, részvényenként 15 centes nettó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A Thomson Financial/First Call által megkérdezett elemzők átlagosan 4 centes részvényenkénti nettó veszteségre számítottak.

A második pénzügyi negyedévben a forgalom 39%-kal 646 millió dollárra esett vissza a tavalyi 1,07 milliárdos forgalomhoz képest. Ennek ellenére a cég bevétele 52%-kal emelkedett a korábbi negyedévhez képest.

A hét elején a Micron és a koreai memóriaóriás Hynix Semiconductor hitelezői egyességre jutottak a régóta húzódó egyesülési megállapodás alapjait illetően. Ugyanakkor a koreai hitelezők továbbra is arra figyelmeztettek, hogy még számos fontos kérdésben kell konszenzusra jutni ahhoz, hogy a hosszú ideje pénzügyi gondokkal küzdő Hynix akvizíciója megvalósulhasson.

Amennyiben sikerülne az üzletet tető alá hozni, a két cég egyesülése révén a világ legnagyobb memóriagyártó cége jönne létre, amely így a jelenlegi listavezető Samsung elé kerülhetne. A stratégiai megállapodásról folytatott tárgyalások hivatalosan tavaly december óta zajlanak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.