Szerző: Vörös Péter

2002. január 22. 10:10

A nyugat-európai PC-forgalom visszaesett, Kelet-Európa viszont jól teljesített a negyedik negyedévben

[CNET, Reuters, Wall Street Journal] A Gartner Dataquest piackutató cég pénteken közölte, hogy a negyedik negyedévben csökkent PC-forgalom Nyugat-Európában, bár a visszaesés nem volt olyan jelentős, mint a harmadik negyedévben, mivel a fogyasztói érdeklődés emelkedett és gyengébb volt az összehasonlítási alap.

[CNET, Reuters, Wall Street Journal] A Gartner Dataquest piackutató cég pénteken közölte, hogy a negyedik negyedévben csökkent PC-forgalom Nyugat-Európában, bár a visszaesés nem volt olyan jelentős, mint a harmadik negyedévben, mivel a fogyasztói érdeklődés emelkedett és gyengébb volt az összehasonlítási alap.

Brian Gammage, a Gartner egyik elemzője így fogalmazott: "Európa megfázott, de a betegség nem volt olyan komoly, mint az USA-ban". A Gartner várakozásai szerint a 2002-es év zéró növekedést fog hozni, ami jónak mondható a rettenetes 2001-es évhez képest, amikor a PC-eladások volumene 1985 óta először csökkent az előző évhez képest.

Azonban, mivel az igazán érdekes technikai újdonságok az idén is hiányozni fognak, a forgalom növekedése egyedül a folytatódó árháborúnak köszönhető: e téren élen jár az amerikai Dell és pl. a német Medion, mondta Gammage.

Gammage szerint túlzottan optimista a Microsoft előrejelzése, miszerint 2002-ben a PC-forgalom volumene 5% körül várható. "A Microsoft túlzottan optimista volt az XP operációs rendszer októberi bejelentésekor is, akkor még 10%-os növekedésre számított a cég" -- mondta Gammage.

Az általános gazdasági fellendüléstől függetlenül arra viszont számítani lehet, hogy a második félévben egy igen gyengén sikerült 2001-es második féléves forgalom lesz az összehasonlítási alap.

Nyugat-Európában a negyedik negyedévben 4%-kal csökkent a forgalom az előző év hasonló időszakához képest, míg a harmadik negyedévben 11%-os volt a visszaesés (ekkorra estek a szeptember 11-i tragikus események és a gazdasági bizonytalanság kezdete).

A teljes Európa/Közel-Kelet/Afrika régióban (EMEA -- Europe, the Middle East, Africa) a negyedik negyedévben mindössze 0,4%-os volt a csökkenés, mivel a Kelet-Európában kétszámjegyű volt a növekedés, és ez majdnem ellensúlyozta a nyugat-európai csökkenést, ahol sok országban közel 50%-os a telítettségi szint.

"A PC-penetráció kb. 60%-os az USA-ban, de Európa várhatóan nem éri el ezt a szintet, mivel az elemi e-mailezés és web-hozzáférést nyújtó TV set-top boxok penetrációja viszonylag nagy" -- mondta Gammage.

A Gartner pénteken azt is közölte, hogy a globális PC-forgalom 4,6%-kal csökkent 2000-hez képest. Az USA-ban a forgalom 11,15-kal csökkent tavaly, míg az EMEA forgalom 0,2%-kal nőtt, szintén a kelet-európai forgalomnak köszönhetően.

A Dell tovább folytatja brutális árharcát a versenytársakkal szemben, a cég EMEA forgalma 32%-kal nőtt a negyedik negyedévben, így a cég piaci részesedése 8,6%, szemben az egy évvel ezelőtti 6,5%-kal, ezzel a cég immár a második helyen áll a piacon. Az első helyen továbbra is a Compaq áll, annak ellenére, hogy a cég piaci részesedése 14,3%-ról 12,7%-ra esett vissza a negyedik negyedévben.

A Dellen kívül egyedül a Hewlett-Packard volt képes növelni PC-piaci részesedését, a cég a harmadik helyen áll a Fujitsu-Siemensszel együtt, 7,9-7,9%-os részesedéssel.

Az év egészét nézve a HP 7,7%-kal megelőzte a Fujitsu-Siemenst, amelynek piaci részesedése 7,6% volt (egy évvel korábban a HP részesedése 6,7%, a Fujitsu-Siemensé 8,7% volt). A Dell szintén megelőzte a Fujitsu-Siemenst, az amerikai cég immár a második helyen áll 8,8%-os részesedéssel (2000-ben 7,4% volt a piaci részesedés). A Compaq az évet 12,8%-os piaci részesedéssel zárta (szemben az egy évvel korábbi 13,8%-kal).

A Fujitsu-Siemensnek sikerült lelassítani a forgalomcsökkenést a negyedik negyedévben, a cég főként a vállalati szegmensre összpontosít.

Immár az összes nagyobb gyártó outsourcinggal oldja meg termelése egészét vagy jelentős részét, ennek célja természetesen a költségek csökkentése. A cégek egyre inkább megszabadulnak a közvetítőktől, utánozva a Dell közvetlen értékesítési modelljét.

Gammage szerint a jövő évig kell várni arra, hogy a drótnélküli hálózatok (pl. a Wireless LAN-ként is ismert 802.11) elkezdik növelni a PC-keresletet. Az USA-t ért terrorista támadások lelassították a 802.11 bevezetését az olyan helyeken, mint pl. a repülőterek, érthető biztonsági aggályok miatt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.