:

Szerző: Vörös Péter

2001. november 19. 21:58

A Microsoft visszautasítja az Európai Bizottság vádjait

[Bloomberg] A Microsoft szóvivője hétfőn közölte, hogy a cég hivatalosan is visszautasította az Európai Unió vádjait, miszerint a cég megszegte a versenytörvényeket. A cég a trösztellenes eljárás lezárását remélve e hónap elején állapodott meg az amerikai igazságügyi minisztériummal.

[Bloomberg] A Microsoft szóvivője hétfőn közölte, hogy a cég hivatalosan is visszautasította az Európai Unió vádjait, miszerint a cég megszegte a versenytörvényeket. A cég a trösztellenes eljárás lezárását remélve e hónap elején állapodott meg az amerikai igazságügyi minisztériummal.

A világ legnagyobb szoftvergyártója formálisan is megválaszolta az Európai Közösség vádjait, miszerint a cég tisztességtelenül gátolta az ügyfelek hozzáférését szoftvereihez és az operációs rendszer részeként kínálta a médialejátszót. Tiffany Steckler, a Microsoft szóvivője közölte, hogy a válaszban a cég tételesen reagált azokra a kérdésekre, amelyeket az Európai Bizottság kifogásolt.

A Bizottság kikényszerítheti a Microsoft Windows operációs rendszer megváltoztatását, vagy a cég éves forgalmának 10%-át kitevő büntetést szabhat ki (általában a büntetés jóval alacsonyabb ennél), ha versenyellenes magatartásra utaló bizonyítékokat talál.

A Bizottság augusztus 30-án terjesztette ki trösztellenes nyomozását a Microsoft ellen, azzal vádolva a szoftvergyártót, hogy illegálisan uralja a szerverszoftverek piacát, kihasználva a szerver operációs rendszerek piacán megszerzett monopolhelyzetét.

Mario Monti, a Bizottság versenyügyi biztosa azzal is vádolta a Microsoftot, hogy az törvényellenesen kapcsolta össze a Windows operációs rendszert és a Media Player szoftvert. Az EU aggódik amiatt, hogy a Microsoft a monopolhelyzetét más piacok (pl. internet és szórakoztató szoftverek) irányítására használja fel.

A Microsoft azt kérte, hogy legyen szóbeli bizottsági meghallgatás december 20-án, ahol a cég szélesebb közönségnek (kormányzati képviselőknek, más európai biztosoknak, ügyfeleknek és versenytársaknak) is elmondhatja véleményét.

Amelia Torres, Monti szóvivője nem kommentálta a fejleményeket.

Az amerikai megegyezés értelmében a számítógépgyártók a Microsoft szoftverei helyett rivális szoftvereket installálhatnak a Windows operációs rendszerre anélkül, hogy megtorlástól kéne tartaniuk. Ezenkívül a Microsoftnak közzé kell tennie azon kódokat (API-kat), amelyek szükségesek a rivális médialejátszók, instant messaging (azonnali üzenetküldési) szoftverek és más programok Windows alatti kifogástalan működéséhez.

Az amerikai megegyezés, amely részben véget vet a korábban a céget feldarabolással fenyegető eljárássorozatnak, megengedi a Microsoftnak azt, hogy tovább folytassa webes stratégiáját és új feature-öket építsen be a Windows operációs rendszerbe.

A per legfrissebb fejleményeinek összefoglalása e cikkünkben olvasható.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.