Szerző: sammer

2001. július 19. 08:37

Első információk és képek a most bejelentett Robot Wars: Arenas of Destruction játékról

HIRDETÉS

[GameSpot] A BBC Multimedia bejelentette a Robot Wars: Arenas of Destruction játékát PC-re és PlayStation 2 platformra. A játékban egy hatalmas arénába küldhetjük harcolni saját építésű robotjainkat, ahol az más játékosok által épített robotokkal mérheti össze erejét. A robot felépítésénél különböző előre megépített részeket illeszthetünk össze, amik az alap forma, méret, és súly tekintetében különböznek egymástól, ezután pedig erre szerelhetjük fel a fegyverek széles skáláját az szuronytól kezdve a szögeken, a kalapácson, a baltán és a lángszórón keresztül a fűrészekig és a zúzó eszközökig. A kész robotunkat az igazi bevetések előtt letesztelhetjük a házi roBOTjaink ellen is, amennyiben azokat sikeresen szétszedi, nyugodtan küldhetjük az internetre éles helyzetbe más játékosok ellen is. A pályák a legkülönbözőbb helyszíneken épültek, köztük egy német hajógyárral ahol a sűrű füsttel is meg kell küzdeni, illetve és japán felhőharcoló és egy orosz katonai bázis is helyet kapott a játékban.


A fejlesztők szerint ami igazán ki fogja emelni a Robot Wars: Arenas of Destruction játékot a többi közül az a nyers akció és az alaposan kidolgozott tervezhetőségi rendszer kombinációja lesz, és ez teszi majd csábítóvá a játékosok számára. A Robot Wars: Arenas of Destruction 2001 novemberben fog megjelenni.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 4. 01:41

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.