:

Szerző: sammer

2001. július 10. 21:59

Augusztus elejére ígérik a négy éve készülő Max Payne megjelenését

A GodGames bejelentette, hogy a Remedy Entertainment és a 3D Realms által közösen fejlesztett, jelenleg talán a legfejlettebb grafikus motorral rendelkező Max Payne külső nézetű akciójáték augusztus 3-án az üzletekbe kerülhet. A 3D Realms a múlt héten közölte, hogy a fejlesztőcsapat befejezte az új elemek játékba építését, és mostmár csak a tesztelésre és az esetlegesen előforduló utolsó hibák javítására kell időt fordítaniuk. A több éve készülő játékban Max Payne titkos nyomozó munkáját vehetjük a kezünkbe, amint egy gyilkosság rejtélyes hátterét próbálja kideríteni. Hogy ne legyen ennyire egyszerű dolgunk, ráadásként még menekülnie is kell a hatóság elől, az említett emberölés gyanúja ugyanis emberünkre terelődik.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.