:

Szerző: Koi Tamás

2024. február 20. 14:39

Ilyen tévéken nézzük az év sporteseményeit - és sok minden mást

Nagy évük lesz idén a tévégyártóknak, illetve forgalmazóknak, hiszen két jelentős sportesemény is műsorra kerül majd a nyáron.

Ha valami, akkor a sportesemények (élő) közvetítése rendszerint komoly löketet ad a tévépiacnak, nem csoda, hogy 2024 ebből a szempontból szerencsés év, hiszen olimpiai és futball eb is lesz a nyáron, vagyis a tévégyártók és forgalmazók már előre dörzsölgethetik markukat.

Hogy hogyan fogynak majd a tévék idén hazánkban, arról ugyan nincs statisztika, de az eMAG volt olyan kedves, és közölte, hogy az átlag magyar egyébként milyen tévékészülékeket vásárol, így legalább erről képet alkothatunk. 

vintage_tv

A legnagyobb hazai e-kereskedő az előző negyedév eladási statisztikáiból adott közre egy csokorra valót, melyből többek között kiderül, hogy:

  • a legnépszerűbb kijelzőméret az 50-55 hüvelykes kategória,
  • a készülékek 90%-a okostévé,
  • a 4K pedig "tömegpiaci kategória", ami azt jelenti, hogy a legnépszerűbb 20 készülék 65%-a képes ebben a felbontásban képet megjeleníteni.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Megtudhatjuk továbbá, hogy a legnépszerűbb tévék 85%-a már HDR-képes, háromnegyedük támogatja a Bluetooth-kommunikációt, a paneltechnológiát tekintve pedig a többség a legolcsóbb LED-es technológiát használja, utána a QLED következik, az OLED és a miniLED viszont már abszolút réteg szintet képvisel - vélhetően nem csak az eMAG-nál, hanem más, hasonló proflú kereskedőnél egyaránt.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.