:

Szerző: Koi Tamás

2022. május 3. 14:19

Két év után legitim vezetője lett az ARM kínai leányának

Hogy pontosan milyen módon, az nem teljesen tisztázott, de mindenesetre sikerült rávenni Allen Wu-t, hogy végérvényesen váljon meg vezérigazgatói tisztségétől az ARM kínai leányvállalatánál.

Véget ért az ARM kínai érdekeltsége körüli botrány, miután Allen Wu, a cég korábbi vezérigazgatója hosszú idővel a leváltását követően ténylegesen otthagyta a japán többségi tulajdonú brit cég kínai vezérképviseletét. Wu helyére két társ-vezérigazgató kerül majd az igazgatótanács egyhangú döntése alapján.

Wu-nak meglehetősen nehezére esett megemésztenie, hogy "új kihívások" elé kell néznie, az ARM kínai leányvállalatának igazgatótanácsa ugyanis 2020 elején döntött arról, hogy a cégvezetőnek befektetési alapjai kapcsán összeférhetetlenségi okokból távoznia kell. A cégben 17%-os tulajdonrésszel rendelkező, a hat nagybefektető közül négyet irányító Wu nem volt hajlandó elfogadni az igazgatótanács döntését, és évekig a cég legális vezetőjének tartotta magát, valamint továbbra is kontrollálta az ARM kínai leányvállalatának napi szintű működését.

allenwu

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Az igazgatótanácsi döntés után Wu eltávolítására tett kísérletek többször is kudarcba fulladtak, részben azért, mert az egykori cégvezető saját biztonsági őreivel védi magát, a cég angol központjából érkező, kínai alkalmazottaknak írt e-mailek nagy részét pedig szűrik vagy cenzúrázzák. Nem tette egyszerűvé a helyzetet, hogy a cégvezető mellett szinte a teljes kollektíva kiállt, nyílt levélben tiltakozva az új menedzsment kinevezése ellen.

Az ARM China rendkívül fontos szerepet tölt be a világ legnépesebb országának technológiai piacán, a cég ugyanis továbbra is az egyetlen olyan disztribúciós csatorna, melyen keresztül kínai vállalatok ARM licencekhez juthatnak. Az ARM többségi tulajdonosa, a japán SoftBank egyébként 2018 óta kisebbségi tulajdonos az ARM China-ban, miután 51%-nyi üzletrészét eladta egy kínai befektetőkből álló konzorciumnak.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.