Szerző: Gálffy Csaba

2014. március 31. 14:55

Jöhet a német Amazon adatközpont

Az európai igényeknek megfelelően hamarosan bővülhet az Amazon Web Services európai jelenléte, valószínűleg németországi helyszíneken épülhet meg az adatközpont-fürt.

Hamarosan létrejöhet a második AWS-régió is Európában - jelentette ki a Andy Jassy, az Amazon Web Services egységének igazgatója a CIO Journal kérdésére. A redundáns adatközpontok pontos fizikai helyét a cég egyelőre nem határozta meg, Jassy annyit árult csak el, hogy Németország az egyik lehetséges helyszínként jött számításba.

Igény, az lenne rá

Az Amazon két szempont szerint választja ki, hogy hol építsen új adatközpontot. Az egyik, hagyományos szempont, hogy fizikailag is közel legyen a kiszolgált piachoz, ami alacsonyabb késleltetést jelent a végfelhasználó számára. Megjelent azonban nemrég egy új szempont, amit Andy Jassy csak "adatszuverenitás" koncepciójával ír le: egyre több olyan cég van, amely az adatait tároló és feldolgozó infrastruktúrát hazai talajon szeretné látni. Ugyan a cég nem beszél a PRISM és az azt követő lehallgatási botránysorozat hatásáról, de képviselői burkoltan utalnak arra, hogy az európai felhasználók szeretnék az európai jog hatálya alatt tudni adataikat. Mivel a cégnek jelentős üzleti érdekeltsége van Németországban, logikusnak tűnik, hogy az adatközpontok is ebben az országban kapjanak helyet.

Az Amazon jelenleg 10 nagy régióra bontja a világot, minden régióban redundáns adatközpontok (úgynevezett zónák) szolgálják ki a megrendelőket. A legtöbb régió az Egyesült Államokban van, az országot négy ilyen régió szolgálja ki, darabonként 2-5 adatközponttal (zónával). Egy-egy további régiót jelent Dél-Amerika és Európa, és négy régiót kap Ázsia-Ausztrália (Szingapúr, Tokió, Sydney és Peking), egyenként 1-3 adatközponttal.

Az AWS jelenlegi európai jelenléte - bennszülötteknek elég vékony.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A kiskereskedői gyökerekkel rendelkező Amazon mára vezetővé vált az infrastruktúra-szolgáltatások piacán, a versenytársak támadásaira pedig eddig viszonylag könnyedén és gyorsan tudott reagálni. A cég már hosszabb ideje beszél arról, hogy a következő lépés a globális terjeszkedés lesz, ahogy az Amerikában roppant sikeres infrastruktúra-modell más földrajzi régiókban is egyre nagyobb szerepet kap. Míg az AWS jelenlegi állapotában inkább az amerikai megrendelők globális jelenlétét segíti, ahogy a helyi felhasználók is tömegével szeretnék az AWS-t igénybe venni, úgy jöhet a rendszer gyors ütemű bővülése.

Már a térképen

Európa jelenleg egyetlen régiót jelent az Amazon térképén, az EU/Írország régió 2007-ben indult és jelenleg három, egymástól függetlenül üzemeltetett adatközpontot tartalmaz, amelyeket alacsony késleltetésű, nagy sávszélességű dedikált hálózat fog össze egységes régióvá. A független üzemeltetésű adatközpontokra a magasabb rendelkezésre állás miatt van szükség, így elkerülhető a szolgáltatás megszakadása egy központ kiesése esetén. Az Amazon a három adatközpont mellett további hálózati végpontokat is fenntart a kontinensen, ezek jellemzően CDN (tartalomkiszolgálás) feladatot látnak el a CloudFront rendszer részeként. A terjeszkedés eredményeként várhatóan létrejön egy németországi régió is, az EU Westhez képest ez az EU Central vagy EU West 2 néven jöhet esetleg, ez lenne az AWS tizenegyedik régiója.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról