Szerző: Folyó Gergely

2012. július 26. 14:14

Kifelé mászik a gödörből a Nintendo

Noha a Nintendo első pénzügyi negyedéve veszteséges volt, a fény már látszik az alagút végén. A vállalat üzemi vesztesége lényegesen kisebb mint tavaly, és a 3DS is növekedési pályára állt - már csak Japánon kívül kellene feljebb tornászni az eladásait.

Nehéz időszakot tudhat maga mögött a Nintendo, de a 2013-as pénzügyi év első negyedének eredményei alapján úgy fest, jó irányba halad a kiotóiak szekere. A nehézségeket az jelentette, hogy míg a DS és a Wii fokozatosan kiszorulnak a piacról generációváltás miatt, a 3DS tavalyi rajtja nem sikerült jól, a konzolgyártó csak óriási árcsökkentéssel tudta vásárlásra bírni a játékosokat.

Egy évvel a 3DS-fiaskó után

A júniussal záruló negyedévet 84,8 milliárd jenes (1,08 milliárd dollár) árbevétellel zárta a vállalat, tavaly, ugyanebben az időszakban 93,9 milliárd jent (1,2 milliárd dollár) könyvelhetett el. Közben jelentősen olvadt a Nintendo üzemi vesztesége, a tavalyi 37,7 milliárd jenes (482 millió dollár) mínuszt sikerült 10,3 milliárd jenre (132 millió dollár) csökkenteni. Ebben kétségtelenül közrejátszott a 3DS konzol fellendülése: a negyedévben 1,86 millió darab kütyüt értékesített a cég, ami a tavalyi 710 ezer darabhoz képest jelentős fejlődés.

Annál is inkább, mert a 3DS eladásai stabilizálódni látszódnak, és bár a tavalyi árcsökkentés óta a Nintendo minden egyes darabot veszteséggel értékesít, ma már konzolonként kevesebbet bukik a vállalat. A 3DS-ből eddig 19 millió darabot vittek haza világszerte, a Nintendo viszont nem nyugodt:  az eladások többsége Japánban történik, Európában és az Egyesült Államokban már nem ilyen rózsás a helyzet. A negyedéves szoftvereladások 7,39 millió példányra rúgtak, az elmúlt három hónap folyamán csapódtak le a Mario Tennis Open értékesítései, de továbbra is jól szerepel a Mario Kart 7 és a Super Mario 3D Land.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Közben a DS és a Wii eladásai természetszerűleg csökkennek. A Wii-ből 710 ezer példány ment el a tavalyi 1,56 millió helyett, szoftverből 8,47 millió darabot adtak el a platformon, többek között a Mario Party 9-nek is köszönhetően. A DS eladásai 1,44 millió daraból 540 ezerre zuhantak, a játékértékesítések viszont még mindig magasak - igaz, a 8,48 milliós darabszámból 2,45 milliót az új Pokémon játék tudhat magáénak.

Szombaton jön a nagyképernyős 3DS

A Nintendo - bár az utóbbi időben sportot csinált belőle - nem változtatott az előrejelzésein, a 2013-as pénzügyi év végére 35 milliárd jenes (447 millió dollár) üzemi nyereséget vár, a 3DS-ből 18,5 millió, a Wii-ből 10,5 millió, a DS-ből pedig 2,5 millió darabot szeretne eladni. A bizakodásra az is okot adhat, hogy az év végén rajtol el a konzolgyártó legújabb játékgépe, a Wii U: a karácsonykor boltokba kerülő masina bő egy évvel megelőzi riválisait, továbbá újfent elég innovatívnak tűnik ahhoz, hogy a cég megismételhesse a Wii sikerét. A pontos megjelenési dátumról és az árról későbbre ígért tájékoztatást a Nintendo.

És addig sem fog tétlenkedni, elsősorban a 3DS globális felrázására fordítja majd minden erejét. Szombaton mutatkozik be a 3DS XL, a 200 euróért kínált konzol egyebek mellett 90 százalékkal nagyobb kijelzővel és hosszabb üzemidővel várja a vásárlókat. A nyár slágercíme a New Super Mario Bros. 2 lehet: a 3DS-exkluzív játék augusztus 17-én kerül boltokba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról