Szerző: Gálffy Csaba

2011. szeptember 5. 16:00

Még az idén érkezik az Amazon saját táblagépe

Saját Android-alapú operációs rendszert fejlesztett az Amazon, amelyet először egy 7 hüvelykes tableten mutat be a vállalat. A készülék megmagyarázza az Amazon korábban hozott üzleti döntéseit és hihetetlenül olcsó. A mindössze 250 dolláros készülék november végéig a piacra kerül.

A TechCrunch részletes beszámolót tett közzé az Amazon új táblagépéről. A lap szerint az új termék neve egyszerűen Amazon Kindle lesz, és a mostani generációval ellentétben nem monokróm E-Ink kijelzővel, hanem színes, érintésérzékeny LCD panellel rendelkezik. A legnagyobb meglepetést azonban az operációs rendszer jelenti, az Amazon ugyanis az Androidot választotta a tablet alapjául.

Google-mentes Android

Az Amazon-féle Androidnak azonban a TechCrunch szerint semmi köze nem lesz a Google-hez, a könyvkereskedő cég ugyanis önálló fejlesztési ágat nyitott a nyílt forráskódú rendszerből valamikor a 2.2-es verzió előtt, és saját verziót hozott létre. Az Android legnagyobb előnye a okostelefonos piac legtöbb szereplőjével szemben az Android Market, ahonnan a felhasználók a kiegészítő alkalmazásokat tölthetik le - ettől lesz az okostelefon valóban okos.

Akár ilyen is lehetne.

Ebben a kontextusban nyer különleges értelmet az Amazon korábban indított saját alkalmazásboltja, az Appstore. A március óta működő bolt egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, és fokozatosan alternatívájává lett az Android Marketnek is, köszönhetően az egyedi üzleti fogásoknak. Az Appstore ugyanis minden nap egy fizetős alkalmazást ingyen kínál letöltésre, a promóciós programokat mintegy százezer felhasználó szokta rendszeresen telepíteni. Másik egyedi lehetőség, hogy az összes alkalmazás kipróbálható a böngészőben fél órára, köszönhetően az Amazon EC2 felhőjében futó Android-emulátornak.

A saját alkalmazáspiac létrehozásával tehát az Amazon kikerült a Google hatásköréből és szabadon nekifoghatott az operációs rendszer egyedivé alakításának, ami a TechCrunch beszámolója szerint sikerült is - a Kindle-filozófiának megfelelően. A tablet ugyanis csak minimális (mintegy 6 gigabájt) háttértárral rendelkezik, amely az alkalmazások számára elegendő lehet, de média tárolására bizonyosan nem. Az Amazon megoldása a felhős médiakiszolgálás, a készülék zenelejátszója ennek megfelelően a nemrég indult Cloud Player, a videólejátszó pedig Instant Video Player. Mindkettő az Amazon cloudját használja háttértárként, a lejátszott tartalmakat pedig folyamatosan "sugározza" (streaming). Arról, hogy a tablet a lokális tartalmakat hogyan kezeli, egyelőre nincsenek információk - az Amazon azonban mindenképp a saját szolgáltatásainak klienseként tekint a táblagépre.

A felhasználói felület teljesen az Amazon saját fejlesztése, a kék, fekete és narancssárga színek által dominált UI a feltételezhetően egymagos processzor ellenére gyorsan és akadásmentesen teszi a dolgát. A beszámoló szerint az Amazon komoly energiát fektetett a szoftver optimalizálásába, amely így olcsóbb hardveren is megfelelően gyorsan fut - ez újabban meglehetősen ritka az iparágban. A beszámoló szerint az Amazon saját WebKit-alapú böngészőt is fejlesztett, amely funkcionalitásában gyakorlatilag megegyezik a tabletes Android böngészőjével. A webes keresőt a Google adja, ez az egyetlen pont, ahol a keresőóriás szolgáltatásait alapértelmezettként kínálja fel a rendszer.

Hetes most, tízes siker esetén

A Samsunghoz hasonlóan az Amazon is arra tippel, hogy a 7 hüvelykes kijelzővel rendelkező tabletek lesznek a kelendőbbek, így azt hozza ki elsőként, majd 2012 első negyedévében érkezhet a nagyobb (és esetleg erősebb), 10 hüvelykes verzió - feltéve, ha a hetes változat meggyőző sikert arat a piacon. Ugyan pontos információk erről még nem szivárogtak ki, valószínűsíthető, hogy a 7 hüvelykes tablet egymagos, egyszerű felépítésű processzort kap majd, míg nagyobb testvér kétmagos feldolgozó egységgel rendelkezhet.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A TechCrunch szerint a tablet-Kindle fizikai kialakítását tekintve a RIM PlayBookhoz hasonlít leginkább. A fekete, hátul gumis borítással rendelkező készülék az előlapján egyáltalán nem rendelkezik fizikai gombokkal, az összes funkcionalitás az érintőkijelzőn keresztül érhető el. A beszámoló szerint az új Kindle-n egyáltalán nincs kamera - ez megfelel a szinte kizárólag médiafogyasztásra tervezett tablet koncepciójának.

A készülék sikere az árazáson múlhat, az Amazon pedig ebben a kérdésben sem okoz csalódást. Az információk szerint a Kindle tablet 250 dolláros áron lesz elérhető, ezért cserébe semmilyen szerződést nem kell aláírni és semmilyen hűséget nem kell vállalni. A meggyőző ár mellé az Amazon komoly promóciót is tud a készülék mögé tenni, illetve a vásárlók a hírek szerint kedvezményesen kapnak hozzáférést a fizetős cloud-szolgáltatásokhoz is.

Az elemzők imádják

Ahogy arról múlt héten hírt adtunk, az Amazon tabletről először érdekes módon az elemzők kezdtek el "pletykálni", a Forrester piackutatása szerint ugyanis a még meg sem lehet készülék hamarosan komoly szereplője lesz a piacnak. A Forrester Research piackutató szerint az eszközt az Amazon rendkívül hatékony értékesítési modelljének, és a padlóra nyomott árnak köszönhetően viszik majd, mint a cukrot - a piackutató jóslata szerint a tabletből az utolsó negyedévben 3-5 millió példány fogyhat.

A tablet ára azért is maradhat ilyen alacsony, mert az Amazon a mögé tett szolgáltatások árából tudja keresztfinanszírozni. A játékkonzoloknál már megismert modell szerint a hardvert nyomott, bekerülés alatti áron hozzák forgalomba, a veszteség pedig a megvásárolt játékokkal térül meg busásan. Hasonló elv mentén dolgozik az Amazon a saját ebook-olvasói kapcsán is, a Kindle a piackutatók szerint többe kerül mint amennyiért a kereskedő árulja - a különbözetet pedig az elektronikus könyvek eladásából egyenlíti ki.

A tablet esetén a könyvek mellett az előfizetéses konstrukcióban elérhető cloud-szolgáltatások is sokat dobnak majd a tablet nyereségességén, az Amazon tehát megengedheti magának, hogy a versenytársakhoz képest töredék áron hozza forgalomba a készüléket. Kérdéses természetesen, hogy a hagyományos készülékgyártók hogyan tudnak versenyre kelni a Kindle-tablettel - a készülékeladáson kívül számottevő bevétellel ugyanis nem rendelkeznek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.

bigscreen

10

Nagyot álmodik képernyőből a Yettel

2024. április 17. 09:58

A cég 5G-s hálózata tulajdonképpen a legjobb az országban, a piaci számokban azonban ez egyelőre kevéssé látszik.