Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 19. 14:55

Sokba kerül a Google-nek a keresés

A Google Instant az elmúlt hónapok talán legmegkapóbb fejlesztése volt a Google háza táján. A szeptemberben bemutatott funkció lényege, hogy már a keresőkifejezés begépelése közben látunk egy dinamikus találati listát, így nem kell új és új kereséseket indítani, hanem folyamatában tudjuk finomítani a beírt szavakat, hogy a megfelelő találatokat kapjuk.

A fejlesztés azonban üzleti szempontból igazi öngól. Nem elég, hogy nem segíti a Google hirdetési felületeinek megjelenítését, s ezen keresztül nem hoz bevételt, de ráadásul még iszonyatosan drága is a rendszer fenntartása. Az pontosan nem derül ki, hogy mik jelentik az extra költséget, de nyilvánvalóan a megoldás kifejlesztése, illetve az igényelt szerverteljesítmény a két fő ludas. A Google egyik szóvivője meg is erősítette, hogy a vállalat további szerverparkokat létesített kizárólag azért, hogy ezt a funkciót ellássa. Azt persze nem állt módjában megmondani, hogy ez pontosan mennyi gépet jelent, illetve, hogy mennyibe került a beruházás, mennyibe kerül a havi fenntartás.

Ez persze nem meglepő, hiszen a Google soha nem kommunikálta, sőt nem is nagyon utalt arra, hogy mennyi géppel dolgozik világszerte, csupán annyit lehet tudni, hogy a feladatokat olcsó x86-os szerverekből álló elosztott rendszerek végzik, központonként sok ezer géppel. A Google egyébként beismeri, hogy a keresés ára jelentősen nőtt az elmúlt években, s leginkább az jelent extra költséget, hogy nagyon sok, a felhasználókat kiszolgáló fejlesztést kellett megvalósítani.

Pörög a tartalom

A Google szerint az Instant esetében egy keresés során 5-7-szer annyi találatot kell megjeleníteni mint korábban, ahogy gépelés közben folyamatosan változik a találati lista. A megjelenítésre persze volt pár trükkje a cégnek, a cél az volt, hogy simán, akadozás nélkül jelenjenek meg a találatok, a váltások könnyedek legyenek. Ezt úgy sikerült elérni, hogy minden egyes karakter begépelése után, amennyiben változik a felhozatal, a találati lista egy frame-ben újra betöltődik. Ha a lista nem változik, akkor a kereső nem terheli a szervert egy újabb kéréssel - a háttérben dinamikusan változik a tartalom, de csak akkor frissül, ha tényleg szükség van rá.

Emellett a szervereket felkészítették a jelentősen nagyobb számú lekérdezés fogadására és kezelésére. Az új szerverek komolyabb cache-t, gyorsítótárat használnak, de itt is meg kellett találni az egyensúlyt az optimális terhelés és a frissesség között. A találatok nem lehetnek pár percnél régebbiek, sőt a közösségi kommunikáció tartalmait továbbra is látszólag valós időben kell prezentálni. Ha ez pedig nem lenne elég kihívás, akkor a mérnököknek oda kell figyelni arra is, hogy a hirdetések megjelenítése se szenvedjen csorbát.

Rossz bemutatkozás üzleti szempontból

Ezzel kapcsolatban azonban kudarcot vallott a rendszer, legalábbis a marketing-szakértők egybehangzó véleménye szerint, amit az elmúlt egy hónap tapasztalataiból állítottak fel. A probléma az, hogy hiába jelenik meg sokkal több alkalommal hirdetés, azok túl rövid ideig vannak szem előtt, szinte csak felvillannak, s a felhasználó fel sem fogja, hogy ott történt valami. Ugyan a Google rendszerében csak az átkattintások után kell fizetni, így nem érinti majd hátrányosan az ügyfeleket, de arra biztosan lehet számítani, hogy azokban a régiókban, ahol az Instant már élesben működik, ott az átkattintási ráta látványosan romlani fog. Mivel minden variációra más-más hirdetés jelenhet meg, ezért a gépelés közben előfordulhat, hogy akár egy tucatnyi reklámmegjelenítés történik, amit a felhasználó nem is lát, mert vagy a billentyűzetet, vagy a szövegmezőt bámulja.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Menekülő útvonalként a Google úgy döntött, hogy nagyon gyorsan át kell vinni ezt a funkciót a mobil platformokra is, és az ottani környezetben remélni, hogy jobban fog működni a hirdetési funkció is. A fejlesztés már elkezdődött, s egészen biztosan találkozhatunk majd az Instanttal iOS platformon akár iPhone, akár iPad készülékeken, Androidon és Blackberry-n is. A Symbian 3 és a Windows Phone 7 nem került szóba, úgy tűnik a Google egyelőre csak az amerikai okostelefon-piac első három szereplőjére koncentrál.

A mobilos Instant megjelenésével kapcsolatban Jonathan Rosenberg, a Google termékmenedzsmentért felelős alelnöke azt nyilatkozta, hogy "viszonylag korán megérkezik. Még valamikor idén ősszel". Igaz hozzátette viccesen azt is, hogy "Kaliforniában viszont elég sokáig tart az ősz".

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról