:

Szerző: Koi Tamás

2009. november 12. 10:32

Az egyetemeknek nem kell a Kindle

Az Amazon új könyvolvasója ugyan sikeres kereskedelmi termék, de egyelőre nincs helye az oktatásban, legalábbis így vélekednek két neves amerikai egyetem vezetői.

Az Amazon a Kindle DX megjelenésekor közölte, hogy néhány amerikai felsőoktatási intézménnyel és kutatóbázissal karöltve pilot projekteket kezdeményez azért, hogy a könyvolvasót mielőbb lehessen oktatási segédeszközként használni. Az elképzelések szerint az egyetemi, főiskolai jegyzeteket a hallgatók az Amazon elektronikus könyvolvasóján vihetnék magukkal, ami egyrészt kényelmesebb lenne a számukra, másrészt hosszabb távon környezetbarát megoldást jelenthetne.

Két amerikai felsőoktatási intézmény, a Wisconsini Egyetem és a Szirakúza Egyetem vezetése szerint ennek még nem jött el az ideje, a Kindle DX a jelenlegi formájában egyelőre nem helyettesítheti az egyetemi jegyzeteket. Az oktatási intézmények a könyvolvasó \"hiányos funkciói\", illetve elsősorban a vakokat és gyengénlátókat támogató lehetőségek hiányosságai miatt mondtak nemet az eszközre.

A Kindle 2-ben megjelent könyvfelolvasó funkció ellen több kiadó és szerző is tiltakozott, mondván a hangosköny-lehetőségért cserébe külön jogdíj járna. Ezzel szemben a hátrányos helyzetűeket védő amerikai szervezetek szerint a felolvasónak igenis helye van minden elektronikus könyvolvasóban, a gyengénlátók és más, tanulási zavarokkal (például dislexia) küzdő hallgatók számára előnyös lehet ez a funkció.

A Vakok Nemzetközi Intézete szerint helyes döntést hozott a két egyetem, amikor a korlátozott felolvasófunkcióra hivatkozva elutasította a Kindle szélesebb körű használatát az intézményekben. A szervezet álláspontjában kifejtette, az elektronikus könyvolvasók alapvetően komoly lehetőséget jelentenek az oktatás számára, de addig, amíg a Kindle DX felületét nem tudják kezelni a vakok, addig nem lenne szerencsés kötelező jelleggel bevezetni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.