Szerző: Bőle György

2023. szeptember 22. 11:00

A román IT nem csak a bérekben előz minket

A hazai IT munkaerőpiac nem szigetként létezik, hanem a közép-európai országokkal versenyez a betelepülő cégekért, melyek mind a karrierlehetőségeket, mind a béreket alapjaiban határozzák meg. A 16. kraftie adásban úgy gondoltuk, Románia mindenképpen megér egy misét.

Az egykori KGST országokkal a nagy demokratikus startvonalra anno együtt álltunk fel, de mára a sereghajtó, és itthon alaposan lesajnált Románia is megelőzött minket. A folyamat aggasztó, hiszen a magyar informatikai munkaerőpiac versenyelőnye mára szinte csak az olcsóságában, illetve Budapest jó adottságaiban rejlik. Márpedig akárcsak a bérgyártásban, a kiszervezett IT-ban sem életbiztosítás ez a helyzet.

Kolozsvári barátainkkal, Láng Mátéval (Binhatch) és Nagy Geryvel (Ethica) megpróbáltuk megfejteni a román siker titkát, górcső alá vettük az oktatást, a béreket, az adózást, és a nyelvtudást is.

Az adásban elhangzott cikkek, videók, tartalmak a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, és a YouTube csatornánkon is.

A kraftie eseménysorozat állandó támogatója a Tesco Technology.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról