:

Szerző: Barna József

2001. június 7. 16:31

A 3dfx visszavág?

A TweakTown munkatársai a Computex 2001 kiállításon jártukban megbízható forrásból arról értesültek, hogy a volt 3dfx alkalmazottak 90%-ának közreműködésével jövő hétfőn új grafikuschip-gyártó cég alakul 3DPower néven. Információik szerint az alapító tagok között ott lesz a 3dfx volt technikai vezérigazgatója, Scott Sellers is. A TweakTown ezen túlmenően azt is tudni véli, hogy az új cég 3DPower Absolute néven dobja majd piacra első termékét, mely a korábbi 3dfx Rampage chipjének technológiáját használja.

Természetesen az értesülés óvatossággal kezelendő, nem csupán azért, mert a 3dfx felvásárlását követően a cég összes szellemi tőkéje az NVIDIA tulajdonába került; hanem azért is, mert az említett 3DPower nevű cég már 2000 februárja óta létezik. Mi több, nemrégiben vásárolta fel az Absolute Multimediát, és jelenleg - a cég kiemelt multimédiás partnereként - kizárólag NVIDIA chipes videokártyákat forgalmaz, májustól a világ összes kontinensén.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.