Szerző: Vörös Péter

2001. június 6. 17:42

A Compaq csökkenti Web-böngésző készülékeinek árát

[CNET] A Compaq bejelentette, hogy 200$-ral (!!) csökkentik az iPaq Web-böngésző terminálok árát, a két modell ára immár mindössze 399$ ill. 299$. Az eszközök ezenkívül együtt fognak járni hat hónapos ingyenes MSN Companion szolgáltatással, ami egyébként havonta 21,95$-ba kerül. A változtatások vasárnap lépnek életbe.

Bryan Ma, az IDC egyik elemzője szerint a Compaq és a Microsoft még így is fog nyerni a termékeken, de az árcsökkentések egy újabb kudarcot jelentenek a Web-böngésző terminálok rövid történetében.

David Albritton, a Compaq szóvivője beismerte azt, hogy Web terminál piac nem a várakozásoknak megfelelően alakul, de a cég továbbra is reménykedik abban, hogy sikerül beindítani a piacot. "Tanultunk a korábbi hibákból és megpróbáljuk növelni e fiatal kategória vonzerejét" - mondta Albritton, aki nem hozta nyilvánosságra azt, hogy hány iPaqot adott el a cég ill. mennyit remél eladni az idén.

Az iPaq Web terminált alig egy éve dobta a piacra a cég, de máris ez a második alkalom, hogy a Compaq csökkentette a készülékek árát.

Albritton azt is elmondta, hogy az új MSN Companion akció lép a helyébe az eddigi 400$-os Microsoft árkedvezménynek, amelyet 3-éves szolgáltatással együtt kapták a felhasználók. A korábbi Microsoft árkedvezménnyel és a Compaq árkedvezménnyel együtt az olcsóbbik modell lényegében ingyen volt, míg a drágábbik modell ára 99$ volt.

A Compaq és több más gyártó (pl. Netpliance és a 3Com) annak idején úgy vélte, hogy nagy lesz az érdeklődés az ilyen eszközök iránt, de a fogyasztók nem reagáltak, ezért a Netpliance múlt ősszel leállt az I-opener gyártásával, míg a 3Com ez év elején szüntette meg az Audrey gyártását.

Az IDC adatai szerint tavaly 150 ezer Web terminál kelt el az USA-ban. Ma szerint az egyik gond az volt idáig, hogy a fogyasztóknak nem magyarázták el igazán jól a gyártók azt, hogy mivel jobbak ezek az eszközök a PC-knél, amelyek kb. ugyanannyiba kerülnek és sokkal több mindenre felhasználhatók. A látványbeli hasonlóság ellenére a Web termináloknak sokkal kevesebb funkciójuk van és nincs bennük winchester sem. Kizárólagosan Web-böngészésre és e-mailezésre használhatók.

Az eddigi sikertelenség nem jelenti azt, hogy mindenkinek elment a kedve a gyártástól: a Sony (kétszeri halasztás után) várhatóan június közepén fogja piacra dobni 500$-os eVilla eszközét.

Az IDC nemrég szállította le előrejelzését a Web terminálokat illetően a 2004-es 5,5 millióról 2005--ös 2,7 millióra.

A Microsoft bejelentette, hogy elérhető a cég MSN Companion szolgáltatásának 2.0-s változata, ezt kapják az új iPaq vevők, míg a korábbi iPaq felhasználók ingyenesen upgradeelhetnek erre. Új funkciók: támogatás a nagy sávszélességű hozzáféréshez és max. kilenc különböző account fenntartása eszközönként.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról