Szerző: Barna József

2001. május 22. 02:35

Magyar legenda: Leadtek WinFast GeForce3 teszt

A +ABit új inkarnációjának, a Riónak az oldalaira került fel a sokak által már régóta megváltóként várt GeForce3 chipre épülő videokártya alapos tesztje. Íme a konklúzióból egy apró részlet:
A GeForce3, bár a nevéből ez nem feltétlen következik, a Pentium 4-hez hasonlóan teljesen új platform. Éppen ezért a benne rejlő lehetőségeket egyelőre még képtelenség egyértelműen helyretenni. Hogy lesznek-e a Vertex Shadert használó programok, nem kétséges, egyedül a mikor nem világos. A Microsoft Xbox egységébe is ez a videókártya vérvonal kerül majd be ősszel, ráadásul akkor már egy szinttel magasabbról érkezik a vas: állítólag az Xboxban (az NV25-ben) nem egy, hanem két Vertex Shader kap majd helyet. Ráadásul épp csak érintettük mindazt a technológiai bravúrt, amivel az NVIDIA telezsúfolta a Ge3-at, és ezek közt akadt olyan is, amely kapásból használható, ahogyan anno az FSAA volt a Voodoo5-ösnél. Hiszen a Lightspeed Memory Architecture, vagy a Multi Sampling Anti-Aliasing, mind-mind alapból ott vannak, és a mai PC-s videokártyák közt egyértelműen a legmagasabb polcra predesztinálják a GeForce harmadik kiadását. Ez persze azt is jelenti, hogy a kártya ma még drága, azonban rövidesen épp olyan hétköznapi jelenség lesz, mint ma a GeForce256-osok.
A teljes teszt itt olvasható.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról