:

Szerző: Barna József

2001. május 21. 20:39

A Sony és a Toshiba közösen készül fel a 0,1 és 0,07 mikronos gyártástechnológiára

[Electronic News] A két cég a múlt hét végén jelentette be, hogy három évre szóló megállapodásuk értelmében a jövőben közös kutató-fejlesztő projekt keretében dolgoznak majd 0,1 és 0,07 mikronos tervezési és gyártástechnológiák kimunkálásán. Mindkét japán mamutcég azt reméli, hogy együttműködésük révén jelentősen felgyorsítható az alacsonyabb fogyasztású és nagyobb teljesítményű chipek gyártásához szükséges infrastruktúra megteremtésének folyamata.

A kutatási projekt, melyben a Sony és a Toshiba 130 mérnöke működik majd együtt, elsősorban nagy integráltságú (LSI) videojel-feldolgozáshoz és mobil eszközökhöz szükséges beágyazott memóriachipek gyártására fókuszál majd.

A 122,3 millió dolláros beruházást igénylő közös munka még ebben a hónapban megkezdődik a Toshiba Advanced Microeletronics Centerjében, és 2004 márciusáig tart majd.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.