:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. május 16. 13:23

5,5 millió grafikus kártya eladását tervezi az Asustek

[Digi Times] Az Asustek Computer több, mint 1,4 millió grafikus kártyát adott el 2001 első négy hónapjában, és számításai szerint ebben az évben összesen 5,5 millió videokártyát ad majd el. A Gigabyte és az MSI éves videokártya-eladásai 1,7 illetve 2,6 millió darab körül várhatók.

[Digi Times] Az Asustek Computer több, mint 1,4 millió grafikus kártyát adott el 2001 első négy hónapjában, és számításai szerint ebben az évben összesen 5,5 millió videokártyát ad majd el. A Gigabyte és az MSI éves videokártya-eladásai 1,7 illetve 2,6 millió darab körül várhatók.

Belső előrejelzések szerint az Asustek, a Gigabyte és az MSI átlagosan 26,3 százalékkal több videokártyát értékesítenek ebben az évben, mint 2000-ben.

Az MSI várhatóan 38 százalékos növekedést tud produkálni, amiben nagy szerepe van egy komoly Dell megrendelésnek is - bár ez egyelőre még nem hivatalos. Az Asustek 30 százalékos növekedésre számít, a Gigabyte pedig tavalyhoz képest 3,4 százalékkal több garfikus kártya értékesítését jelzi előre.

Az Asustek által eddig leszállított grafikus kártyák már több, mint 25 százalékát kiteszik az egész évre tervezett mennyiségnek. A cég szerint a grafikus kártyák piacán jellemzően a második félév (különösen a karácsonyi piac) az erősebb, így minden gond nélkül teljesíteni tudják majd a kitűzött 5,5 millió darabos tervet.

A cég szerint ebben az évben az eladott grafikus kártyák átlagos ára 70 dollár lesz, ami 21 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Az Asustek szerint az eladott videokártyák 70 százaléka ASUS márkanéven kerül kiskereskedelmi forgalomba, a maradék 30 százalék pedig rendszerintegrátorokhoz és OEM-ekhez kerül.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.