:

Szerző: Vörös Péter

2001. május 10. 07:48

A Microsoft a vállalati licencbevételek növelésére törekszik

[InternetWeek] A PC forgalom csökkenésével a Microsoft igyekszik úgy növelni bevételeit, hogy a meglévő ügyfélköréből igyekszik minél nagyobb licencdíjakat beszedni. Korábban a legnagyobb vállalati ügyfelek az ún. Enterprise Agreement (vállalati megállapodás) keretében olyan licencdíjat fizettek, amelynek fejében korlátlan ideig használhatták az adott szoftvereket.

Most ezek az ügyfelek is korlátozott ideig szóló licenceket vásárolnak - a jelek szerint a korábbi nagyságú licencdíjak fizetése mellett, közölték az UBS Warburg elemzői.

A Microsoft már tavaly közölte, hogy a tervek szerint a .NET stratégia részeként át fognak térni a korlátozott idejű előfizetésekre a korlátlan idejű felhasználási jogok helyett. Az UBS Warburg szerint most ezt ülteti át a valóságba a cég a legnagyobb ügyfeleivel szemben is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.