:

Szerző: Barna József

2001. május 3. 01:31

Az AMD elnök-vezérigazgatója szerint a második negyedév lesz a mélypont a számítástechnikai iparban

[Reuters] W. J Sanders, az AMD elnök-vezérigazgatója tegnap a Merill Lynch technológiai konferencián elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az iparágat ősz óta sújtó visszaesés ez év második negyedévében jut el mélypontjára, s már halvány fény is dereng az alagút végén.

[Reuters] W. J Sanders, az AMD elnök-vezérigazgatója tegnap a Merill Lynch technológiai konferencián elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az iparágat ősz óta sújtó visszaesés ez év második negyedévében jut el mélypontjára, s már halvány fény is dereng az alagút végén.

"A PC-k piacán mindig a második negyedév a leggyengébb, és ez most sincs másként. A kommunikációs piacon még további gyengülés várható, ám a PC-s és általánosságban a számítógépes üzletágak lassan kezdenek magukhoz térni. Ez számomra annyit jelent, hogy a második negyedév lesz a lassulás végpontja" - mondta Sanders.

A számítógépipar nagy veteránja hozzátette még, hogy elégedett a második negyedévre szóló pénzügyi előrejelzésekkel, melyek az AMD számára 20 cent feletti részvényenkénti nyereséget prognosztizálnak. A Thomson Financial/First Call szerint a cég 20 és 32 cent közötti, átlagosan 28 centes részvényenkénti hozammal számolhat. A megelőző év hasonló időszakában ez az érték 61 centre rúgott.

Délelőtt az AMD részvényeinek értéke mintegy 3%-al (1,09 dollár) 32,95 dollárra nőtt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.