:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. március 28. 10:45

Szaúd-Arábiában tiltólistára kerültek a Pokémonok

[CNet] Szaúd-Arábiában betiltották a Pokémon videojátékokat és kártyákat, mert a konzervatív arab állam legfelsőbb szintű vallási vezetői szerint a figurák cionista jelképeket hordoznak és ezzel ártanak a gyerekeknek.

A hétvégén a Tudományos Kutatás és Iszlám Törvények Legfelsőbb Tanácsa kimondta, hogy a Pokémon "megszállta a szaúdi gyerekek agyát".

A országban számos üzlet reklámozza termékeit az apró lényekkel, de mivel a Pokémon-moratórium megsértőire komoly pénzbírságot, működési engedély megvonását, korbácsolást vagy deportálást is kiróhat a bíróság, valószínű, hogy Pikachu és társai rekordsebességgel tűnnek el az országból.

Tokióban a Nintendo szóvivője cáfolta, hogy Pokémon termékek vallási jelképeket ábrázolnának, és elmondta, hogy a Nintendo semmilyen Pokémon termékre nem tervezett ilyesmit. A Pokémon gyűjtőkártyák általában a figura ábráján kívül néhány geometriai alakzatot tartalmaznak, amelyek a Pokémon tulajdonságaira utalnak.

A világszerte tomboló Pokémon-mániát számos helyen kritizálták már. Egyes országokban tilos a sorozat vetítése, mert "árt a gyerekeknek". Az Egyesül Államokban csak a Pokémon-kártyákat tiltották be számos iskolában, mert azok elvonták a gyerekek figyelmét a tananyagról.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról