Szerző: Vörös Péter

2001. március 26. 01:19

A Cisco részvényárfolyama pénteken egyéves mélypontra esett vissza

[CNET] A világ legnagyobb hálózati berendezés gyártójának részvényárfolyama pénteken egyéves mélypontra esett vissza, miután elemzők csökkentették a cég várakozásait a gazdasági lelassulás miatt. A Cisco részvényárfolyama 1$-ral (5%-kal) 18,75 $-ra esett vissza pénteken és a nap folyamán 18,34$-t is elért az árfolyam, ami alacsonyabb, mint az egyéves mélypontot jelentő 18,38$. A csúcspontot tavaly márciusban érte el a Cisco, akkor 82$-t ért egy részvény.

Az elmúlt egy év során a vállalat 34%-kal a Nasdaq 100 Index alatt teljesített. A Cisco illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy nem kommentálják a részvényárfolyamot. Azonban a C.E. Unterberg, a Towbin és az SG Cowen elemzői egyaránt csökkentették a céggel kapcsolatos várakozásokat ill. a megcélzott részvényárfolyamot, mivel a lassuló amerikai gazdaság továbbra is érinti a Cisco-t.

Martin Pyykkonen, a C.E. Unterberg egyik elemzője jelentésében csökkentette a cég forgalmi ill. nyereség előrejelzéseit, mivel a vállalati és szolgáltatói beruházások egyaránt csökkentek és ez egyre inkább igaz kezd lenni a nemzetközi piacokon is. Pyykkonen szerint a harmadik 2001-es pénzügyi negyedévben a nyereség akár részvényenként 5 cent is lehet a korábbi 14 centes becslésekkel szemben, míg a forgalom 5,5 milliárd $ körül várható, ez 18%-os csökkenés lenne a második negyedévhez képest. A negyedik negyedéves előrejelzés immár részvényenként 9 centes nyereség (a korábbi 14 centes becslésekkel szemben) és 5,6 milliárd $-os forgalom. A 2002-es pénzügyi évet illetően Pyykkonen előrejelzése részvényenként 51 centes nyereség (szemben a korábban várt 80 centtel) és 25,5 milliárd $-os forgalom, amely 5%-os növekedés a 2001-es pénzügyi évhez képest.

Christin Armacost, az SG Cowen egyik elemzője szerint a vállalat bruttó haszonrései egyre nagyobb nyomás alatt állnak, mivel egyre intenzívebb az árháború az iparban, a készletek és az állandó költség túlságosan nagyok. Armacost szerint a harmadik pénzügyi negyedéves eredmények rosszabbak is lehetnek az általa várt részvényenként 6 centes nyereségnél. A 2001-es pénzügyi évre vonatkozóan Armacost részvényenként 49 centes (a korábbi 59 centes becslésekkel szemben) nyereséget vár, míg jövőre részvényenként 58 centet (szemben a korábban várt 69 centtel).

A First Call/Thomson Financial által reprezentált elemzők részvényenként 12 ill. 13 centes nyereségre számítanak a harmadik ill. negyedik pénzügyi negyedévben, a 2002-es pénzügyi évre vonatkozóan pedig részvényenként 70 centes nyereség várható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról