Szerző: Vörös Péter

2001. március 14. 13:14

Az STMicroelectronics profit-figyelmeztetést tett közzé

Európa legnagyobb félvezető gyártója, az STMicroelectronics NV bejelentette, hogy első negyedéves forgalma és nyeresége kevesebb lesz, mint a cég korábbi becslései. Az indok ma már általánosnak vehető: csökkent a chip-ek iránti kereslet a lassúbb gazdasági növekedés miatt. A cég szerint a nyereség a korábban várt részvényenként 45 cent helyett részvényenként 39 cent lesz, míg a cég várhatóan nem fogja tudni elérni a korábban előrejelzett 2 milliárd $-os forgalmat sem. Az egy évvel korábbi hasonló időszakban a cég részvényenként 26 centes nyereséget és 1,7 milliárd $-os forgalmat ért el.

Az STMicroelectronics azt is bejelentette, hogy a beruházási kiadások idén a januárban 2,5 milliárd $-ra becsült értékről 1,9 milliárd $-ra fognak csökkenni. Ez az érték jelentős csökkenés a cég tavalyi, 3,3 milliárd $-os beruházásaival szemben. Az STMicroelectronics egyelőre nem vesz fel új alkalmazottakat, bár elbocsátások sem várhatóak - egyelőre.

A Dataquest piackutató cég szerint tavaly az STMicroelectronics volt a leggyorsabban növekvő félvezető gyártó, a növekedési ütemben lehagyva az Intel-t és a Texas Instruments-et. A cég 55%-os növekedése a világ 7. legnagyobb félvezető gyártójává léptette elő az STMicroelectronics-ot, szemben az 1999-es 9. helyezéssel.

A cég részvényárfolyama tegnap 2,15$-ral 33,25$-ra emelkedett. A profit-figyelmeztetést a vállalat a tőzsdei zárás után tette közzé. Az STMicroelectronics az utóbbi 1 évben piaci értékének közel felét veszítette el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról