Szerző: Bodnár Ádám

2001. március 13. 18:17

7000 alkalmazottól válik meg a Motorola

A világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója a Motorola mai bejelentése szerint 7000 fővel szeretné csökkenteni ebben az üzltágban dolgozó alkalmazottainak létszámát. A korábbi számításoknál alacsonyabb várt nyereségre is figyelmeztetett a Motorola.

"Ez egy szükséges lépés volt a megújulás felé és a versenyképeségünk fenntartása érdekében, különösen ilyen visszaeső gazdasági környezetben" - kommentálta a cég döntését Mike Zafirovski a Motorola személyes kommunikációval foglalkozó részlegének elnöke. "A célunk továbbra is a növekedés, csak kisebb ütemben" - tette hozzá.

A leépítések után 12,000 alkalmazott dolgozik majd a Motorola mobiltelefon üzletágában.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.