Szerző: Vörös Péter

2001. február 16. 07:56

A Hewlett-Packard elérte a lejjebb szállított várakozásokat - viszont a jövőt illetően lassúbb növekedést ígér a cég

[Bloombergs, CNET, TechWeb] A HP első pénzügyi negyedévében 727 millió $-os (részvényenként 37 centes) nettó nyereséget ért el a cég, ami 12%-os csökkenést jelent a tavalyi hasonló időszakban elért 825 millió $-ral (részvényenként 40 centtel) szemben - de megfelelt az elemezések előrejelzéseinek (37 cent részvényenként), akiket a HP januárban figyelmeztetett arra, hogy vigyék lejjebb várakozásaikat. A cég negyedéves forgalma 11,9 milliárd $ volt, ez 2%-os növekedés az egy évvel ezelőtti 11,7 milliárd $-hoz képest.

Carly Fiorina, a cég elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy kemény negyedévet zárt a cég és az eredmények tükrözik is ezt. Indokként a következőket hozta fel a gyenge eredményekért: a vártnál alacsonyabb fogyasztói és vállalati számítástechnikai kiadások és az amerikai gazdaság gyengülése. A cég USA-beli forgalma 6%-kal csökkent az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest.

Fiorina azt is elmondta, hogy a HP szerver értékesítési csapat hibái miatt a szerver eladások sem úgy alakultak, ahogyan azt szerették volna. Emellett további (pl. marketing) támogatásáról biztosította a szerver részleget. A HP Unix szerver üzletét az a tény is nehezítette, hogy a Superdome csúcskategóriájú Unix szerver eladásai a terveknél lassabban alakulnak: a csúcskategóriájú Unix bevételek 54%-kal csökkentek az egy évvel ezelőtt szinthez képest. A közepes kategóriájú Unix szerverek eladásai 8%-kal, az alacsony kategóriájú Unix szervereké 55%-kal nőtt.

A HP szerint az Internet cégeknek történő Unix szerverek eladások lényegében nullára estek vissza, viszont a nagyvállalati HP eladások jól alakultak: 26%-kal nőttek az egy évvel korábbi eredményhez képest.

Összességében a Unix szerver bevétel 6%-kal nőtt, ez lassúbb, mint a vetélytársak növekedési üteme. Jeffrey Hewitt, a Dataquest elemzője szerint a cég folyamatosan piaci részesedést veszít a vetélytársakkal szemben.

A cég forgalma talán már a második negyedévben javulhat, de egyelőre túl korai lenne megjósolni azt, hogy az amerikai gazdaság fellendülése elindul addigra. A forgalom előrejelzéseket illetően Fiorina annyit mondott, hogy a második pénzügyi negyedévben a cég alacsony ill. közepes egyszámjegyű növekedést fog elérni. Az év második felében a forgalom növekedés nőhet, ahogy az amerikai gazdaság várhatóan erősödni fog. Ezzel együtt is a cég úgy véli, hogy a kétszámjegyű növekedéshez nem fognak visszatérni az idén.

Az európai fogyasztói kiadások erősek, ugyanakkor a HP szerint az USA technológia piacát jellemző gondok kihathatnak az olyan országokra, mint Kína, Dél-Korea, Tajvan, Mexikó és Szingapúr - mindez a dominó-elv hatásának eredménye lehet.

A cég vállalati PC ill. Intel-alapú szerver eladásai 11%-kal csökkentek, míg az otthoni felhasználóknak szánt PC-k forgalma szinten maradt. Az Intel-alapú munkaállomások bevétele 6%-kal nőtt.

Ezzel szemben a cég notebook forgalma 54%-kal nőtt. A HP tanácsadói üzletága 56%-kal nőtt

Az USA-ban összességében 6%-kal csökkentek az eladások, míg Európában 6%-kal nőttek (20%-os lett volna a növekedés, ha az euró-dollár árfolyam nem alakult volna úgy, ahogy alakult). Az Ázsia-Csendes óceáni régióban a forgalom 10%-kal nőtt, míg Latin-Amerikában 14%-kal.

A cég közlése szerint a nyomtató eladások 4%-kal nőttek az USA-ban, míg az USA-n kívül 5%-kal nőttek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról