Szerző: Vörös Péter

2001. február 15. 09:04

Az Acer 500 fővel csökkenti alkalmazottai számát

Az Acer bejelentette, hogy tajvani alkalmazottai közül 500-at elbocsátanak, ez a szigetországban dolgozó Acer munkások 7%-át jelenti. A lépés oka az, hogy Tajvan legnagyobb számítógépgyártója szeretné csökkenteni költségeit, mivel a számítógépei iránti kereslet csökken. A most elbocsátott munkások a futószalag melletti "piszkos" munkát végezték, amire egyre nehezebb tajvani jelölteket találni: a cég már kis is bérelte azt a charter járatot, amivel hazaviszik a 130 vietnami munkást és hasonlóképpen fognak eljárni a thaiföldi és fülöp-szigeteki alkalmazottak esetében.

Az Acer-nek világszerte 13.000 alkalmazottja van. A cég egykor a világ hét legnagyobb PC gyártóinak egyike volt. A cég tavaly vonult ki az USA kiskereskedelmi piacról azért, hogy arra koncentráljanak, hogy számítógépeket (asztali és laptop PC-ket) gyártsanak olyan cégeknek, mint pl. IBM és a Dell. Emellett az Acer név továbbra is fennmaradt természetesen, pl. Kínában ez alatt értékesítik PC-iket.

Az Acer a számítógép összeszelést és az alkatrészgyártást egyre inkább átköltözteti Kínába és a Fülöp-szigetekre, ahol a termelési költségek alacsonyabbak. Az Acer tervei között szerepel az, hogy 1000 kiskereskedelmi boltot bíz meg helyi disztribútori feladatokkal Kínában.

Szinte az összes tajvani laptop gyártó (pl. az Asustek, a Compal Electronics és a Quanta) igyekszik egyre inkább terjeszkedni Kínában - egyelőre csak alkatrészeket gyártanak Kínában, de a jövőben szeretnék a teljes termelési folyamatot Kínában végezni .

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról