:

Szerző: Vörös Péter

2001. február 14. 10:27

Várhatóan alacsonyabb lesz a Hewlett-Packard első pénzügyi negyedéves nyeresége

[Bloombergs] A világ második legnagyobb számítógépgyártója holnap jelenti be első negyedéves eredményeit. Mi várható? A nyereség az elemzők véleménye szerint részvényenként 37 cent lesz (szemben a korábbi 42 centes várakozásokkal), míg a forgalom a januárban véget ért negyedévben 6,8%-kal 12,5 milliárd $-ra nőtt az egy évvel korábbi 11,7 milliárd $-ról. A hivatalos bejelentés az eredményekről csütörtökön az amerikai tőzsdék zárása után lesz (itthoni idő szerint este 10 óra után).

Az USA-ban az eredmények számos termékcsoportnál voltak gyengék, míg Európában erős volt a fogyasztói kereslet, Ázsiában pedig valamelyest lassult a korábbi őrületes ütemű növekedés. A Dataquest piackutató cég szerint a globális PC eladások 10,1%-kal csökkentek a negyedik negyedévben az előző évhez képest - ez kevesebb volt, mint az előrejelzett 15%.

Az elemzők a Hewlett-Packard-dal kapcsolatban főként a PC oldal miatt borúlátóak, márpedig a PC vásárlások és a nyomtató vásárlások között elég erős összefüggés van, a cég egyik erősségének számító nyomtató üzletágát is negatívan érintheti a PC kereslet gyengülése.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.