Szerző: Vörös Péter

2001. február 14. 09:10

A UMC negyedéves profitja nőtt

A United Microelectronics Corp. (UMC) (a TSMC után) a világ második legnagyobb rendelésre chip-eket gyártó cége. Az UMC negyedik negyedéves nyeresége jelentősen nőtt a harmadik negyedévhez képest, mivel nőttek az olyan ügyfelektől származó megrendelések, mint pl. a Motorola. A december 31-ével zárult pénzügyi negyedévben a cég nyeresége 505 millió $ volt (részvényenként 0,044$). A cég harmadik negyedéves nyeresége 441,5 millió $ volt. Az összehasonlítás az egy évvel korábbi hasonló időszakkal szemben nem lenne releváns, mivel a cég három közös vállalatot is konszolidált az év során.

Elemzők szerint a UMC kilátásai az idei évre vonatkozóan nem olyan rózsásak, mivel a chip-ek iránti kereslet csökken. A Salomon Smith Barney Taiwan Securities elemzője, Andrew Lu szerint az UMC a forgalom csökkenését fogja előrejelezni az első negyedévben. Egyes elemzők aggódnak azzal kapcsolatban, hogy a következő hónapokban csökkenni fog a cég forgalma és nyeresége.

Február 7-én azt közölte a UMC, hogy a cég termelése csökkent, mivel a kereslet a számítógépekkel, telekommunikációs eszközökkel és berendezésekkel valamint a fogyasztói elektronikával kapcsolatos chip-ek iránt csökken. A cég szerint ebben a negyedévben a cég forgalma nem fog olyan mértékben csökkenni, mint legnagyobb riválisáé, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co.-é (TSMC).

Várhatóan a TSMC nyeresége az idei év első három negyedévében akár 28%-kal is csökkenhet, míg a forgalom 25%-os csökkenésére lehet számítani, miután a cég kapacitáskihasználása 70%-ra esett vissza az előző negyedév több, mint 100%-járól, jelentette be Morris Chang, a TSMC elnöke.

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.

a címlapról

Hirdetés

FinOps: a fájdalommentes diéta titka a felhőben

2021. december 8. 22:27

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.