Szerző: sammer

2001. február 6. 06:55

A Blizzard február 8-án ünnepli alapításának 10. évfordulóját


A VoodooExtreme
oldal által néhány
napja készített
felmérés eredménye.
Háromszor annyi
szavazatot kapott,
mint a második
helyezett id.

Alapításának 10. évfordulóját ünnepli a világ talán legsikeresebb játékfejlesztő cége, a Blizzard Entertainment. Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy bár a fejlesztés terén nem ők voltak az úttörők, tudták mi kell a népnek, és kiemelkedő szinten meg is tudták valósítani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy eddig az összes Blizzard játék világsiker lett, és mostanra már az egész játékos világ azt figyeli, hogy milyen csoda fog kijönni legközelebb a népszerű "játékgyárból". A Warcraft első és második részéből, illetve a küldetés lemezekből, a StarCraft-ból és a Diablo két részéből együttesen közel 15 millió dobozos páldány fogyott el világszerte, ami igencsak szép teljesítmény.

A február 8-án bekövetkező évforduló megünneplésére egy átfogó cikk jelent meg a Blizzard Entertainment honlapján, amiben a cég eddigi történetét, vagy inkább "történelmét" olvashatod el. A cég sikere a 10 évből az utóbbi 5 évben realizálódott (azelőtt nem Blizzard volt a neve), egyik játékából sem fogyott el kevesebb 2 milliónál, és soha nem hagyták ki az "Év játéka" címet sem.

A Blizzard sikerei és népszerűsége ellenére sokan nem tudják, hogy a Blizzard eredeti neve Silicon & Synapse volt. Akkoriban még főként konzolokra fejlesztettek játékokat. Kezdetben a Silicon & Synapse csak egy szűk családi cég volt, amiben egy maréknyi alkalmazott munkálkodott egy apró irodában. Egy sikeres évtized alatt a csapat 200 főre nőtt, akikből heten a Silicon & Synapse alapítói, akik a kezdettől fogva a Blizzardnak szentelték az életüket, és a Blizzard North alapítói.


Warcraft (I) - II

Diablo - Starcraft

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról