:

Szerző: Bőle György

2001. február 2. 20:26

10. születésnapját ünnepli a Doom és Quake játékok készítője, az id Software

Tegnap ünnepelte 10. születésnapját a játékaival stílust teremtő id Software. A cég nevéhez olyan játékok fűződnek, mint a Wolfenstein, a Spear of destiny, a Doom széria, és természetesen a Quake trilógia. Az id játékai nem csak az elmúlt évtized játékiparának mutattak irányt, hanem a 3D-s chipek tervezőinek, gyártóinak is, miközben a cég lelke, tulajdonosa, főprogramzója, John Carmack valóságos legendává vált.

Az elmúlt 10 évben, a Wolfenstein óta hihetelen sikerszériát tudhat maga mögött az id Software, játékaik nagyon jól fogynak, azok gerincére (engine) pedig számos más sikeres játék épült (pl. Half Life), melyek hatalmas bevételeket hoznak a minden eladott példány után járó licenszdíj jóvoltából.

Az utóbbi pár évben számtalan más fejlesztő cég is készít hasonló játékokat, ezzel jelentős konkurenciát biztosítva az id Software számára. A cég kritikusai, illetve a szkeptikusok szerint, ha játékaik már nem is a legjobbak játékélmény szempontjából a piacon, azok motorja mégis mindig a legjobb, legfejlettebb. Ennél a pontnál szintén megszokás jegyezni, hogy manapság az id Software több pénzt keres a Quake motorokra készített számos játék után befolyó licenszdíjakból, mint magukkal a saját játékaikkal.

Egy dolog viszont vitathatatlan: jelenleg még ők a műfaj kirányai!

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.