Szerző: sammer

2001. január 28. 07:04

A Blizzard bejelentette a Diablo II eladási rekordját, és a Diablo II: Lord of Destruction küldetés csomagot

Blizzard Entertainment bejelentette, hogy a 2000-ben megjelent Diablo II játékát az év végéig több, mint 2.75 millió példányban sikerült eladnia (az 1997-ben megjelent Diablo játékból "csupán" 2.3 millió fogyott el). Ezzel a teljesítménnyel a 2000 júniusában megjelent akció/szerepjáték lett a leggyorsabban fogyó játék a Blizzard történelmében. A cég továbbá bejelentette azt is, hogy a Diablo II: Lord of Destruction nevű küldetés lemezét 2001 elsõ felében fogja kiadni.

"Nagyon büszkék vagyunk a Diablo II-re és a hatalmas sikerére. Ez volt eddig a legnagyobb munkánk, és elégedettek vagyunk a vásárlók folyamatos pozitív visszajelzéseivel." - mondta Mike Morhaime, a Blizzard Entertainment alapítója és elnöke. "A kiegészítő csomaggal Diablo világát szeretnénk kiterjeszteni két új karakter osztállyal, az orgyilkossal és a druiddal, illetve egy egészen új, küldetésekben gazdag világrésszel. Kezdő és profi játékosok egyaránt belemerülhetnek abba az új kihívásokkal teli világba, amit a barbár felföld jelent majd."

A küldetés csomagban az új karaktereken és világrészen kívül hat új küldetés vár minket, aminek teljesítését számos új szörny típus fogja akadályozni, köztük néhány egyedülálló erősségű szörnnyel és magával a főellenséggel. A tároló ládika méretét nagylelkűen megkétszerezték, és a Horadric Cube nevű varázsdoboz ezúttal már nem csak arra lesz alkalmas, hogy kis plusz helyet adjon és a kipróbálásra szánt értékes holmikból használhatatlan felszereléseket varázsoljon, hanem állítag igen értékes új "receptjei" is lesznek. A Diablo II: Lord of Destruction több ezer új mágikus tárgyat tartalmaz, köztük közel 250 féle "Unique" és "Exceptional" felszerelést, és találhatunk új karakter osztály specifikus és "Elite" tárgyakat is.

A Diablo II: Lord of Destruction kiegészítőben az utolsó főgonosz, Baal nyomát követjük a barbár felföldre. A főgonosz démoni hordák kíséretében északra való utazásának célja, hogy elpusztítsa a Worldstone-t, ami a Föld egész élővilágát hivatott megvédeni a pokol erői ellen. A játékosnak új küldetéssorozattal és kihívásokkal kell szembenéznie, és megállítania a gonosz erőket abban, hogy elpusztítsák az földi életet.

A Diablo II: Lord of Destruction-t a Blizzard North csapata fejleszti, és a tervek szerint 2001 első felében fog megjelenni Windows95/98/ME/2000/NT op. rendszerekre $30 körüli áron. A játék Macintosh-os változata ezen a nyáron fog megjelenni. A kiegészítő használatához szükség lesz az eredeti Diablo II játékra is.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról