:

Szerző: Koi Tamás

2026. október 14. 11:14

Szerződést szegett az Arm, 2 dollárt kell fizetnie a Qualcommnak

Meglehetősen szokatlan döntést hoztak az esküdtek a Qualcomm kontra Arm kártérítési perben, melyben az amerikai processzorgyártó szerződésszegéssel vádolta a brit architektúra-szállító céget.

Két dollár, azaz nagyjából 650 forint, vagyis körülbelül egy gombóc fagyi árának megfelelő kártérítésre kötelezte kedden a Delaware-i Szövetségi Bíróság esküdtszéke a brit Arm Holdings-ot abban a kártérítési perben, melyet a világ legnagyobb mobilprocesszor-gyártója, a Qualcomm indított az architektúra-beszállítóval szemben.

A per során az amerikai gyártó többek közt azt sérelmezte, hogy az Arm a szerzősédben vállalt kötelezettségeit megszegve nem biztosított bizonyos chiptervezési- és ellenőrzési eszközöket a számára, ezzel végeredményben veszélyeztette a chipgyártó működését.

Ezen felül a cég kártérítést követelt azért, mert az Arm 2024-ben kiszivárogtatott a sajtónak egy olyan levelet, melyben az akkor folyó jogi eljárás következményeként azzal fenyegetőzött, hogy megszünteti a Qualcomm egyik kulcsfontosságú licencszerződését, ezzel pedig rontotta a cég tárgyalási pozícióját egy a Meta-val formálódó beszállítói megállapodást illetően.

Az esküdtek végül a két fenti követelésnek helyt adtak, ugyanakkor csak jelképes, vádpontonként 1 dolláros kártérítési összeget állapítottak meg.

dollars2

10 erős érv a friss agentic coding képzésünk mellett

Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a november 9-én induló online tanfolyamon.

10 erős érv a friss agentic coding képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a november 9-én induló online tanfolyamon.

Az esküdtszék ugyanakkor négy másik, többek között az árazási feltételekkel és a tisztességes üzleti magatartással kapcsolatos kereseti pontban az Arm-nak adott igazat.

Az ügy ezzel még nem zárult le, a Qualcomm ugyanis a szerződésszegés - és az azért járó kártérítés összegének - megállapítása mellett elsősorban azt kérte az eljáró bíróságtól, hogy a jogsérelemért cserébe mentesüljön az Arm felé esedékes jogdíjak megfizetésétől az ítélethozataltól számított öt évig - ez pedig potenciálisan több milliárd dolláros tételt jelentene.

A mostani esküdtszéki döntés ez utóbbi pontra nincs kihatással, a jogdíjfizetés kérdésében Maryellen Noreika szövetségi bírónak kell határozatot hoznia.

A két cég közt érvényben lévő licencszerződés eredetileg 2033-ig érvényes, az egyre sűrűsödő konfliktusok gyökerét ugyanakkor az adja, hogy az eltelt évek során megváltozott a két vállalat piaci stratégiája. Míg az Arm maga is chipgyártóvá/beszállítóvá kíván válni a jövőben, addig a Qualcomm is diverzifikál és a mobilchipek mellett az adatközponti termékek piacára is ki kívánja terjeszteni a hálóját.

a címlapról