:

Szerző: Koi Tamás

2025. július 31. 11:11

Az AI az új metaverzum a Meta-nál

Versenytársaihoz hasonlóan csillagászati összegeket áldoz a mesterséges intelligenciához kapcsolódó projektekre az aktuális üzleti évben a Meta, mely úgy lovagolja meg az AI-hype -ot, hogy közben szép csendben háttérbe szorul, de legalábbis átalakul Zuckerberg 2021-ben felvázolt metaverzum-víziója.

Minden eddiginél többet költ a Meta a mesterséges intelligenciára, legyen szó új adatközponti beruházásokról, mérnökök és topmenedzserek elcsábításáról más cégektől vagy éppen felvásárlásokról, ez pedig látszólag tetszik a befektetőknek, a vállalat papírjainak értéke ugyanis a tegnapi eredménybeszámolót követően 12%-os pluszban várhatja a mai kereskedési napot.

A beszámolót követő konferenciahíváson Mark Zuckerberg, a Meta első embere kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia szegmens töretlennek tűnő növekedése a cég számos üzleti döntésére hatással volt a második negyedévben. Ebből kiemelkedik a júniusban bejelentett Scale AI beruházás, melynek részeként a Meta 49%-os tulajdonrészt szerzett a cégben, illetve a vadonatúj, Superintelligence nevű részleg létrehozása, melyhez a Meta a legígéretesebb iparági szakembereket, tehetségeket vadászta össze - szintén jelentős összegekért cserébe.

zuck_orion

A tegnapi elemzői konferenciahívás egyik kiemelt momentuma volt, amikor a menedzsment közölte, hogy az adatközponti beruházások és személyi jellegű ráfordítások miatt a vállalat éves beruházási büdzséjének alsó sarokpont kétmilliárd dollárral nő, ezzel a 66-72 milliárd dolláros sávban várható az CAPEX.

Nem a Meta az egyetlen, mely idén a várakozásokhoz képest növekvő beruházásigényről számol be, legutóbb a Google anyacége, az Alphabet közölte, hogy a korábban tervezett 75 milliárd dollár helyett 85 milliárd dollárt költ majd el beruházásokra, jórészt AI-adatközponti fejlesztésekre.

A beszámoló, illetve az elemzői konferenciahívás során Zuckerberg korábbi mantrája, a Metaverzum csak érintőlegesen, a beszélgetés végén került terítékre. A platformot fejlesztő Reality Labs részleg továbbra is égeti a pénzt (a második negyedévben konkrétan 4,53 milliárd dollárt), teljes költsége pedig mostanra már a százmilliárd dolláros határ közelében lehet, a befektetői bizalmat többek között az olyan termékek relatíve sikerével fenn tudta tartani a cég, mint a Ray-Ban -nel közösen fejlesztett okosszemüveg.

Zuckerberg szerint a fejlesztési irány jó, mivel a mesterséges intelligenciával való interakcióban kulcsszerephez juthatnak a szemüvegek, legyen szó kiterjesztettvalóság vagy virtuálisvalóság megoldásokról.

A Metaverzum és a mesterséges intelligencia projekt, projektek közt azonban jelentős különbségek is felfedezhetők. Így az AI-szegmensben a Meta nem korszakalkotó szereplő, hanem csupán egyik tagja a rendkívül (tőke)erős piaci szereplőkből álló mezőnynek. Ráadásul a Metaverzummal ellentétben a mesterséges intelligencia már most termel a vállalatnak, legalábbis a hirdetéskiszolgáló AI modellek a cég beszámolója szerint öt százalékkal jobb konverziós arányt hoznak a Facebookon és három százalékkal jobbat az Instagramon.

Fordulóponthoz értünk. A próbaidőszaknak vége, ez már karrier szempontból is véresen komoly játék. Ráadásul mindenkit érint az informatikában!

a címlapról