:

Szerző: Vörös Péter

2000. december 15. 10:11

Az Adobe eredményei jobbak lettek a vártnál - a cégnek új elnök-vezérigazgatója van

Az Adobe Systems tegnap bejelentette, hogy december 1-vel zárult negyedik pénzügyi negyedévük a vártnál jobban sikerült: az üzemi nyereség 127,5 millió volt (részvényenként 34 cent) - a várakozások szerint 29 cent körül lett volna a részvényenkénti nyereség. A cég azt is bejelentette, hogy Bruce Chizen, a cég elnöke lesz egyben az Adobe elnök-vezérigazgatója is, leváltva John Warnock-ot, a cég egyik alapítóját. Warnock továbbra is az igazgatótanács egyik elnöke marad és műszaki vezérigazgatói posztot is kapott, valamint továbbra is ő felel az Adobe Ventures-ért.

A negyedéves forgalom 26%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest és 8%-kal az előző negyedévhez képest és 355,2 millió $ volt. A 2000. pénzügyi évben a cég nyeresége 287,8 millió $ volt (részvényenként 1,13$), a forgalom pedig 1,3 milliárd $. Az elemzők várták ugyan a jó eredményeket, de a makrogazdasági aggályok miatt a cég részvényei csökkentek: a részvény túlságosan magas árfolyam/nyereség aránnyal rendelkezik, ezért nem ajánlják megvételét a befektetőknek - ilyen hatással van egy kicsit lassuló gazdaság egy jól menő cég részvényárfolyamára ...

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.