:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. február 24. 12:00

Rátaposnak a gázra a Starlink kínai kihívói

Zsúfoltabbá válik az űr Elon Musk számára, miután a kínaiak is egyre komolyabb összegeket fordítanak arra, hogy alacsony pályára állíthassák saját űreszközeiket.

Több oldalról is fokozódó versenyhelyzetben találhatja magát a Starlink műholdas internetszolgáltatás, miután a területen erősödik egy államilag támogatott kínai rivális, illetve egy másik szolgáltatás, ami az Amazon-alapító Jeff Bezoshoz köthető. A sanghaji SpaceSail novemberben írt alá egy együttműködést a brazil piacra való belépésről, és a források szerint további 30 országgal folynak a tárgyalások hasonló partnerségről, miközben Kazahsztánban már jelen van a szolgáltatás. Brazília már szintén tárgyal a Bezos-féle Project Kuiper internetszolgáltatás és a kanadai Telesat piacra vezetéséről.

A Starlink 2020 óta több műholdat állított alacsony föld körüli (Low Earth Orbit, azaz LEO) pályára, mint versenytársai összesen együtt. Jelenleg 6912 Starlink műhold kering a Föld felszíne felett körülbelül 550 kilométeres magasságban, így nem meglepő, hogy a méretes konstellációra fenyegetésként tekint Peking. Kína tavaly összesen csak 263 LEO műholdat bocsátott fel tavaly, ami az eddigi rekordjának tekinthető.

A sanghaji városi kormányzat által irányított SpaceSail 648 LEO-műhold üzembe helyezését tervezi 2025 során, amit az évtized végére növelne összesen 15 ezerre. A Starlink ugyanígy 2030 végéig már 42 ezer műholdat szeretne a konstellációjába. 

satellitesgrafikon
forrás: reuters

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A SpaceSailhez tartozik a kínai Csienfan (Qianfan, jelentése ezer vitorla) műholdrendszer is, amelynek kiépítése tavaly indult a Hosszú Menetelés-6A (Long March-6A) hordozórakétával, ami több nagy űrszemétdarabot is hagyott maga után, továbbá kiderült, hogy a műholdak túlságosan fényesek, ami riasztó a csillagászati megfigyelések szempontjából. Ezen felül még három másik kínai konstelláció áll fejlesztés alatt, tehát Kína növelt tempóban foglalná el az alacsony pálya egy részét, ez pedig aggasztja a nyugati döntéshozókat, akik attól tartanak, hogy ettől kiterjedhet Peking internetes cenzúrája.

A StarLink gyors terjeszkedését és az ukrajnai háborúban való szerepvállalását figyelemmel kísérik a haditechnikával foglalkozó kínai kutatók, akik szorgalmazzák, hogy az állam aktívabban támogassa a műhold-hálózatok építését. A 2017-ben alapított Hongqing Technology egy 10 ezer műholdból álló konstellációt tervez kiépíteni, amihez eddig 340 millió jüan támogatást szerzett főleg állami befektetőktől. A SpaceSail 6,7 milliárd jüant kalapozott tavaly egy állami tulajdonú befektetési alaptól, amit főként a gyártási kapacitás növelésére tervez fordítani.

Közben a kínai kutatók is aktívak: az ország rekordszámú 2449 szabadalmat publikált LEO műholdtechnológiával kapcsolatban 2023 során, szemben a 2019-ben jelentett mindössze 162 szabadalommal.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.