:

Szerző: Koi Tamás

2024. december 2. 09:56

Harmadszorra is odacsap az USA a kínai chipgyártásnak

Immár a harmadik alkalommal hoz exporttilalmi intézkedéseket az Egyesült Államok a kínai félvezetőgyártó ipari szereplőkkel szemben - az új intézkedéscsomag ezúttal is kedvezőtlenül érinthet néhány szövetséges országot, de Japán és Hollandia valamelyest fellélegezhet.

Három éven belül harmadszor hoz exporttilalmi intézkedéseket az Egyesült Államok Kínával szemben, melyek kifejezett célja, hogy a kínai technológiai ipar, azon belül elsősorban a félvezetőgyártás fejlődését lassítsa. A harmadik intézkedéscsomaggal újabb 140 kínai cégre terjednek ki exporttilalmi korlátozások, melyek új eleme, hogy most először a helyi technológiai ipar mögött álló befektetési alapok közül is felkerült kettő a listára.

Az új csomag amellett, hogy kibővíti az érintett cégek körét, a kínai piaci szereplőknek szállított, ún. nagy sávszélességű memóriachipek (High Bandwith Memory, azaz HBM) exportját, illetve az azok gyártásához szükséges technológiák exportját is szabályozza. Ilyen chipeket építenek jellemzően azokba az adatközponti megoldásokba, illetve szuperszámítógépekbe, melyeket a mesterséges intelligencia alapú rendszerek feltanítására, üzemeltetésére használnak.

china_cpu

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A chipgyártáshoz használt berendezések közül kéttucatnyi új egység került fel az exporttilalmi listára, emellett három, gyártáshoz használt szoftverkomponens exportja is tiltott lesz, illetve mostantól a Szingapúrban és Malajziában, Tajvanon, Izraelben vagy Dél-Koreában gyártott berendezések exportját is tiltja a rendelet a 16 legbefolyásosabb, legnagyobb kínai félvezetőgyártó cég felé.

Komoly kereskedelmi-diplomáciai siker Hollandia és Japán számára, hogy a két országnak sikerült elérnie, hogy az anyaországban készülő technológiák exportjára ne vonatkozzanak a mostani szigorítások. Az érintett holland és japán cégek érdekeit a legfelsőbb szinten képviselte a helyi külpolitika és végül hosszas tárgyalásokat követően sikerült egy olyan megoldást kialkudni az Egyesült Államoktól, melyek a két szövetséges ország gazdasági érdekeire nagyobb tekintettel vannak.

Nem járt ennyire jól Dél-Korea, illetve a Samsung melynek a HBM memóriák exportja terén az összes nagy, az új csomag által érintett memóriagyártónál (a Samsung mellett a szintén dél-koreai SK Hynix és az amerikai Micron) nagyobb a kitettsége Kína felé.

A leköszönő Biden-adminisztráció 2022 októberében hozta az előző exporttilalmi rendeletet Kínával kapcsolatban, akkor kifejezetten az AI-megoldások tanításánál használatos nagy teljesítményű processzorok kiviteli korlátja került terítékre - ezt az intézkedést azóta Kína többé-kevésbé sikeresen kivédekezte azzal, hogy kerülőutakon szerzett be Nvidia processzorokat a beszállítóktól, illetve a házon belül fejlesztett megoldások fejlesztésébe és gyártásába fektetett energia is lassan megtérülni látszik.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.