:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. október 31. 14:10

Sok pénz folyt be a Metához, de sok pénz is folyik majd el

A vártnál gyengébb felhasználói számokról számolt be a Meta az idei harmadik negyedéves eredmények jelentésekor, amit azzal próbált ellensúlyozni, hogy megosztotta a jövő évre tervezett grandiózusabb infrastruktúra-bővítési terveit, és a negyedéves bevételi rekordot is sikerült megdönteni.

A közösségi óriás árbevétele 2024. harmadik negyedéves időszakában éves viszonylatban 19 százalékkal nőtt 40,58 milliárd dollárra, ami negyedéves rekordot jelent. A nettó bevétel 35 százalékkal emelkedett 15,7 milliárd dollárra, ami a tavalyi második negyedév óta a legvisszafogottabb növekedés. A vállalat összesen napi 3,29 milliárd aktív felhasználót jelentett összes termékére, ami ugyan 5 százalékos bővülés, de elmarad az elemzők által várt 3,31 milliárdos számtól. 

A részvényeseknek adott tájékoztató alapján 2025-ben jelentősen nőnek a cég beruházási kiadásai az infrastruktúra bővítése miatt, amit a mesterséges intelligencia hajt. A vállalat egyre több adatközpontot fejleszt és épít, hogy biztosítani tudja az AI-stratégiájához szükséges technológiai infrastruktúrát. Ez magába foglalja az Nvidia grafikus feldolgozóegységeinek beszerzését nagy számban, eddigi becslések szerint 9,2 milliárd dollárt költöttek szerverekre, adatközpontokra és hálózati infrastruktúrába való beruházások miatt. Ez a szám magasabb lett volna, de egyes szerverek késedelmes kézbesítése miatt az összegek egy része a negyedik negyedéves jelentésben jelenik meg. A teljes évre a Meta 38 és 40 milliárd dollár közötti költségre számít.

metapénz

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Zuckerberg szerint már több mint egymillió hirdető használta a Meta generatív AI hirdetési eszközeit. A Meta hirdetési bevételei 39,9 milliárd dollárt tettek ki a negyedévben, ami 18,7 százalékos növekedés éves szinten. A reklámokból érkezett a vállalat teljes bevételének 98,3 százaléka a harmadik negyedévben.

A cég Reality Labs részlege 4,4 milliárd dolláros működési veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben, ami hangyányival kevesebb, mint az elemzők által várt 4,68 milliárd dollár. Az egység árbevétele éves szinten 29%-kal 270 millió dollárra ugrott a harmadik negyedévben, ami elmarad az elemzők 310,4 millió dolláros várakozásától. 2020 óta a Meta Reality Labs egysége több mint 58 milliárd dolláros működési veszteséget könyvelt el, és a cég tájékoztatása szerint ez a tendencia nem most fog megtörni, a 2024-es működési veszteségek jelentősen növekedni fognak az előző évhez képest a folyamatos termékfejlesztés miatt.

A cég teljes alkalmazotti létszáma egyébként 9 százalékkal nőtt az előző évhez képest,  szeptember 30-án 72 404 fő dolgozott a közösségi óriásnál.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.