Indul a Windows 11 eddigi legfontosabb frissítése
Állítólag nem sokon múlt, hogy Windows 12 néven érkezett a Windows 11 idei, egyben eddigi legfontosabb frissítése, melyet a napokban kaphatnak meg az első felhasználók.
Megkezdte a Windows 11 idei átfogó frissítésének terjesztését a Microsoft. A 24H2 csomag az eddigiekhez hasonlóan több hullámban érkezik meg a kompatibilis PC-kre, és minden eddiginél több és fontosabb változást tartalmazhat.
Az operációs rendszer így számos kisebb-nagyobb, a Start menüt, a gyorsbeállítások menücsoportot és a fájlkezelőt érintő fejlesztést kapott, melyek többnyire dizájnfókuszúak, ugyanakkor megjelentek komolyabb újdonságok is a frissítéssel.
Ilyen például az Energy Saver funkció, mely a Battery Saver opciót váltja le az operációs rendszerben, általánosabb és több energiahatékonysági beállítást adva a felhasználó kezébe, de az új verzió immár támogatja a WiFi7 szabványt, az USB4 v2.0 portokat, illetve HDR monitorok esetén a HDR háttér funkciót.
A 24H2-vel a Microsoft lecseréli továbbá a Teams-et a nyáron megjelent, egységes verzióra, mely a céges- és magánfiókokkal egyaránt használható, a régi Mail és Calendar alkalmazások szerepét az új Outlook kliens veszi át, a Copilot app pedig webappá avanzsál az új verzióban.
Kollektív sárfürdő egy kiszivárgott fejvadász db-ben Tanmese egy Temuról rendelt fejvadász cégről és a hazai IT morális talapzatról lelépő, elit öngyilkos alakulatáról.
A Windows 11 idei nagy átfogó frissítésébe emellett számos, AI-fókuszú újdonságot is beemelt a Microsoft, melyek korlátozottan érhetők el a kompatibilis PC-k tulajdonosai számára. Így megjelenik benne az átalakított Recall funkció, AI-támogatást kap a kereső, a Photos és Paint alkalmazások pedig AI-felskálázási és retusálási képességekkel egészülnek ki.
A 2021-ben megjelent operációs rendszer idei frissítése az eddigi csomagoktól eltérően a kernelt, a fordítót és az ütemezőt is lecseréli és az Arm-x86 fordító teljesítményét is jelentős mértékben javítja.
A 24H2 frissítés tesztelése a Windows Insider programban már májusban elindult, a Microsoft pedig már gyárilag ezt a verziót telepítette a nyáron megjelent saját Copliot+ PC-ire, valamint az OEM-ek kínálatában szereplő Copilot+ PC-k is már ezzel a verzióval érkeznek, érkeztek. Az új kiadást mostantól fokozatosan kapják meg a régebbi verziót futtató felhasználók.