:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. július 1. 12:30

Mérföldkőnél a Huawei operációs rendszere

Már közel egymilliárd eszközön fut a kínai óriás által fejlesztett HarmonyOS az amerikaiak gáncsoló lépései ellenére, melynek következő generációs iterációja komoly kihívás elé fogja állítani az Apple-t.

Ami a Microsoftnak nem sikerült az okostelefonok operációs rendszerének szegmensében, az sikerülhet a Huaweinek, legalábbis saját térfelén, Kínában. A legfrissebb számok szerint a kínaiak HarmonyOS rendszere már több mint 900 millió eszközön fut Kínában, növekedési tempója pedig nem látszik lassulni, ezt a számot az elmúlt hónapokban látott gyors növekedés után sikerült elérni. A HarmonyOS az első negyedévben már túlszárnyalta az Apple iOS piaci részesedését Kínában.

A cég fogyasztói üzletágának elnöke, Richard Yu szerint a Huawei csúcskategóriás okostelefonjainak értékesítése 72 százalékot nőtt az év első öt hónapjában, ami részben a Mate 60 Pro megjelenésével járó felhajtóerővel magyarázható. Az első negyedéves nyereségen is látszódik a csúcsmodell hatása: 564 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a cég egyben jelentős szeletet tudott megszerezni magának más versenytársaktól.

A vállalat idestova öt éve fejleszti saját operációs rendszerét, melyet 2019-től az Egyesült Államok elvágott minden amerikai, majd később szövetséges technológiától. Ugyan a Huawei korábban erősen támaszkodott az Android alapjaira, egyre messzebb lép a Google hagyatékától. A teljesen Google-mentesített (nem AOSP-re épülő) Harmony OS NEXT idén januárban lepleződött le.

harmonyos

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Harmony OS NEXT-tel a Huawei nem kevesebbet ígér, mint egy egységes, kvázi mindenen futó operációs rendszert, mely a jövőben a cég által gyártott szinte összes termék (okostelefonok, tabletek, PC-k, viselhető eszközök, autók stb.) szoftveres alapjait adja majd. Az idei növekedéshez az is hozzájárult értelemszerűen, hogy az elmúlt évek során a HarmonyOS az okostelefonok túl az eszközök széles skáláján vált használhatóvá, még okostelevíziókon is.

Az IDC adatai szerint továbbá a kínaiak körülbelül 11 millió viselhető eszközt szállítottak le az első negyedévben, ezzel megelőzve a komoly riválisnak számító Samsungot.

A kínai cég fejlesztői konferenciájára időzítve június 21-én megjelent a rendszer első bétaváltozata, az év végéig pedig ha minden igaz, megjelenik az első stabil, nyilvánosan elérhető kiadás is, ez fogja már hajtani a Mate 70 sorozat modelljeit. Az Androidtól való függőségének megszüntetésével a HarmonyOS Next nem tud majd a Google operációs rendszeréhez írt alkalmazásokat futtatni, de a cég rengeteg forrást fordít arra, hogy fejlessze az ökoszisztémájában lévő hiányosságokat. Jelenleg 4000 natív alkalmazás érhető el a HarmonyOS Nexthez, amelyeket több mint 200 iparági partner fejlesztett ki.

A HarmonyOS Next éles bevetése kétségkívül jelentős hatást gyakorolhat az Android jelenlétére Kínában, illetve a Huawei-nek is jobb esélyei lesznek arra, hogy még nagyobb piaci részesedést szerezzen az Apple hátrányára.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.