Kevés ok volt az ünneplésre év végén a Samsungnál
Nagyjából az előzetesen kiadott profitfigyelmeztetésben foglaltak szerint alakult a Samsung Electronics tavalyi negyedik negyedéve, de vállalat és az elemzők szerint az idei év már egyértelműen a növekedésről szól majd a dél-koreai óriáscégnél.
Mind a memóriapiacon, mind a fogyasztói elektronikai termékek piacán növekedésre számít a Samsung Electronics 2024-ben, egy kifejezetten nyomasztó, nehézségekkel teli év után. A vállalat a 2023-as negyedik negyedévet még jelentős profitcsökkenéssel zárta, a legfontosabb divízió, a chipgyártó részleg pedig kifejezetten pocsék évet zárt.
A Samsung január 9-én tett közzé profitfigyelmeztetést, melyben az előzetes elemzői várakozásoktól jelentősen elmaradó nyereséget prognosztizált az év utolsó három hónapjára.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.
Ez végül pontosan be is jött, a vállalat működési profitja az utolsó tavalyi negyedévben 2,8 ezer milliárd dél-koreai won volt (kb. 2,11 milliárd dollár), ami 34%-os visszaesés az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az elsősorban memóriákat előállító chipgyártó részleg különösen gyászosan zárt az egész tavalyi évet: a divízió 14,9 ezer milliárd wonos rekordveszteséget könyvelhetett el, a 2022-es 23,8 ezer milliárd wonos nyereség után.
A vállalat ugyanakkor idén már a kereslet fokozatos, az első félévben lassabb, a második félévben egyre gyorsuló élénkülésére számít a memóriapiacon, aminek az első jelei már tavaly év végén látszottak, miután a PC-piac lassú növekedési pályára állt.
A chipgyártó részleggel ellentétben kifejezetten jól teljesített a mobilkészülékeket forgalmazó divízió, mely éves szinten 1,7 ezer milliárd wonról 2,73 ezer milliárd wonra tudta növelni profitját. Bár a céget 12 év után az Apple tavaly először megelőzte a globális eladásokban, a Samsung az idei évet tekintve optimista, a csúcskategóriás mobilkészülékek eladásait tekintve kétszámjegyű növekedést vár idénre elsősorban az új modellekbe épített AI-megoldásoknak köszönhetően.