Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. december 5. 14:44

Több ponton is fájna az Apple-nek a tervezett indiai töltőreform

Első alkalommal lobbiznak a cupertinóiak Indiában, miután a helyi kormány az uniós törvényhozást másolva egységesen USB-C portot szeretne látni a forgalomba kerülő okoseszközökön.

Pár hónapja lehetett először hallani róla, hogy India az európai uniós egységes töltőreform példáját követve hasonló szabályozást szeretne bevezetni, ami előírná, hogy kötelező legyen az egységes töltő, illetve töltőcsatlakozó használata, és az országban piacra kerülő okostelefonok USB-C porttal legyenek felszerelve. A változások 2025 júniustól lépnének érvénybe, tehát hat hónappal az EU-s határidő után vezetnék be az új követelményeket. Míg a gyártók közül a Samsunggal már sikerült egyeztetni az új előírásról, az Apple lobbizni próbál – írja a Reuters az ügyhöz közeli forrásokra hivatkozva.

A cupertinói cég azt a kérést fogalmazta meg az indiai informatikai minisztérium felé egy nemrég tartott zárt ülésen, hogy a régebbi, már piacon lévő modelleket mentesítsék a szabályok alól, vagy a javasolt jogszabály által előírt követelményeknek való megfeleléshez későbbi határidőt szabjanak ki. A törvény a jelenlegi megfogalmazásában a hatályba lépése után gyártott készülékekre vonatkozna: ez ellehetetlenítené a régebbi, Lightning porttal rendelkező iPhone-ok további gyártását és értékesítését, ami több ponton fájna a cégnek.

iphone

Elindult a heti kraftie hírlevél!

Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Elindult a heti kraftie hírlevél! Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Mivel sok indiai Apple-ügyfél nem engedheti meg magának a legújabb modelleket és főleg a régebbi modellek a keresettek, a cupertinói vállalat nagymértékben támaszkodik a helyi piacon a régebbi iPhone-ok eladására. Másrészt az Apple-nek nehezebbé válna elérnie a gyártási mennyiséggel kapcsolatos kitűzött céljait annak érdekében, hogy kihasználhassa az ország által kínált adókedvezményeket, így sokkal drágább gyártási költségekkel kellene szembenéznie a jövőben a gyártható modellek esetében. Az Apple a megbeszélésen nem számszerűsítette a termelésre gyakorolt, várható ​​hatást.

Emellett hozzá kell tenni, hogy Kína után India az Apple második legnagyobb iPhone-gyártó központ, és a Kínától való kitettség csökkentésének szempontjából kulcsfontosságú kérdés, milyen eszközöket gyárthat a cég adott országban, az új törvény ezen a téren is komoly visszalépést jelentene. Az Apple-elemző Ming-Chi Kuo becslései szerint a 2023-as iPhone-gyártás 12-14%-a Indiából származik majd, jövőre ez a szám akár 25%-ra is nőhet.

Mivel az Apple és az indiai kormány közös érdeke, hogy a lehető legtöbb iPhone-t gyártsák le az országban, így a régebbi modellek folyamatos gyártására vonatkozó mentességgel mindkét fél számára kedvezőbb helyzet állna elő. A minisztérium arról tájékoztatta a céget, hogy felülvizsgálja a kérelmet, amiről később hoz döntést.

Mik azok a sötét mintázatok, vagy ahogy az angol nevezi őket, dark patternek? Miért találkozunk egyre többször velük és mit tehetünk, hogy ne kerüljünk a csapdájukba?

a címlapról