Szerző: Koi Tamás

2023. november 7. 12:09

Újabb területen kaphat erőre a Huawei

Az Nvidia nagy teljesítményű AI-számításokhoz használható termékei rövidesen teljesen eltűnhetnek a kínai piacról az Egyesült Államok legújabb exporttilalmi intézkedéseinek köszönhetően, ami ismét komoly lehetőség arra, hogy a 2019 óta folyamatosan nyomás alatt lévő Huawei Technologies megmutathassa, milyen gyorsan képes utolérni a nyugati technológiát nyugati segítség nélkül.

Globális mértékben ugyan nem szól túl számottevő összegről, ugyanakkor (ismét) komoly üzenet a nyugati technológiai cégeknek, illetve legfőképpen az Egyesült Államoknak az, hogy a kínai Baidu több bennfentes forrás szerint is nemrég nagyobb mennyiségű AI-gyorsítóchipet rendelt a Huawei Technologiestől. 

Az Ernie nevű nagy nyelvi modellt fejlesztő cég a Reuters informátorai szerint még augusztusban adták le a gyorsítóprocesszorokra, illetve kártyákra vonatkozó megrendelést a Huaweinek, mely hosszú évekkel a ChatGPT hirtelen jött népszerűségével járó nagy AI-bumm előtt belefogott saját gyorsítóprocesszorának fejlesztésébe és gyártásába, ám a 2019-es amerikai szankciók teljesen kifogták a szelet a cég vitorlájából.

Augusztusban már pletykaszinten ismert volt, hogy az USA további szigorításokat tervez a kínai cégeket ellátó amerikai beszállítópartnerek exporttevékenységére vonatkozóan - ezúttal kifejezetten az AI-számításokhoz használt nagy teljesítményű chipek kerültek terítékre, melyeket ma szinte kizárólagosan az Nvidia gyárt és szállít nagy tételbe.

ascend_910
az ascend 910 bemutatója 2019-ben (fotó: nikkei asia)

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Jóllehet azt már a Biden-adminisztráció korábbi intézkedései is tiltották, hogy a kínai technológiai cégek a kurrens technológiához hozzájussanak, a törvényben található kiskapuk révén egyes, korábbi egységek, illetve kifejezetten a kínai piacra szánt, butított megoldások (elsősorban a 2020-ban piacra dobott Nvidia A100) továbbra is utat találhattak maguknak Kínába.

Ez a lehetőség szűnt meg idén októberben a rendelet rendes éves felülvizsgálatával majd módosításával, ami elemzők szerint komoly lehetőség a Huaweinek, mely időközben a háttérben csendben elkészítette a 2019-es AI-gyorsítójának, az akkor kifejezetten erősnek és ütőképesnek bizonyuló, 7 nanométeren gyártott Ascend 910-nek a továbbfejlesztett, 910B típusjelzést viselő változatát.

A Baidu augusztusban megközelítőleg 200 szerverhez rendelt ezekből a chipekből összesen 1600 darabot, mintegy 450 millió kínai jüan értékben (átszámítva kb. 62 millió dollárnak felel meg), ami ugyan nem számít jelentős tételnek az AI-chipek globális forgalmához képest, elemzők szerint ugyanakkor ez csak az első lépés lehet a későbbi, nagyobb dömping előtt.

Szintén felhívják a figyelmet elemzők arra, hogy láthatóan van Kínának B-terve arra az esetre, ha a nyugati technológia teljesen eltűnne az országból, és a kommunista párt képes is ezt a tervet váratlanul gyorsan végrehajtani, végrehajtatni - hasonlónak adta tanúbizonyságát a Huawei akkor, amikor a nyáron előrukkolt új csúcskategóriás okostelefonjával, a Mate 60 Próval, mely a cég saját fejlesztésű processzorát tartalmazta, mely teljesítményét tekintve felvette a versenyt az androidos csúcsmobilokba szerelt nyugati (vagy éppen ázsiai - lásd MediaTek) megoldásokkal.

A lehetőség mindenesetre óriási, Kína évente mintegy 7 milliárd dollár értékű AI-gyorsítóchipet szívhat fel a beszállítóktól, már csak az a kérdés, hogy pontosan mit tud ezért nyújtani az Ascend 910B. A Huawei megoldásának teljesítménye helyi céges források szerint "nagyjából összemérhető" az Nvidia A100-zal, vagyis a kínai cég jelenleg körülbelül 2-3 év technológiai lemaradásban van, ez az olló azonban az óriási kínai felvevőpiacból fakadó volumennek köszönhetően előbb-utóbb biztos bezáródik, vélik elemzők.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.