:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. október 10. 10:11

Távozik a Unity vezérigazgatója

A játékmotort övező botrány után azonnali hatállyal távozik posztjáról a Unity megosztó megítélésű vezérigazgatója és elnöke.

Pár hete az elmúlt években látott leghevesebb tiltakozást és ellenérzést sikerült kiváltania az azonos nevű játékengine-t birtokló Unity-nek a fejlesztőkből, miután egyoldalú szerződésmódosítással olyan módosításokat vezetett be felhasználási feltételeiben, amik tetemes plusz költségeket jelentettek volna a független fejlesztőkre és stúdiókra nézve. Ugyan a cég a tervtől később visszatáncolt, az ügy helyrehozhatatlan kárt jelenthet a reputációjának és megrengeti a belé vetett bizalmat.

A vállalat hétfőn jelentette be az elmúlt pár botrányos hét után, hogy John Riccitiello vezérigazgató kilenc év után "visszavonul" elnöki posztjáról és távozik az igazgatóságból is. A Unity ideiglenes vezérigazgatója James Whitehurst, a Red Hat korábbi vezérigazgatója lesz. Roelof Botha, a Unity igazgatótanácsának független igazgatója lesz a társaság elnöke.

A cég egyben nekilát a következő vezérigazgató kijelölésének, Riccitiello pedig továbbra is tanácsadással segíti a „zökkenőmentes” átmenetet. Bár Riccitiello "visszavonulásának" konkrét okát nem részletezte sem a volt vezető, sem a vállalat, többen is úgy sejtik, hogy az elmúlt pár botrányos hét eredményeként született a döntés.

unity

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Unity Runtime Fee-t övező felháborodás után kicsivel több mint egy hetet várt a cég az új árazási modell módosított verziójának bejelentésével bocsánatkéréssel körítve, ami jelentősen eltér az eredeti tervtől. Bár a Unity megbánást tanúsított és elnézést kért, amiért nem mérte fel előre egy ilyen horderejű módosítás következményeit, a történet egyáltalán nem tesz jót a céggel szembeni bizalomnak, hiszen azt jelenti, hogy a későbbiekben bármikor hasonló,  kedvezőtlen módosításra adhatja fejét.

A Necrosoft igazgatója, Brandon Sheffield „The Death of Unity”, azaz a Unity halála címmel tett közzé esszét, amiben egyértelműen a Unity vezérigazgatóját, John Riccitiellót kritizálta és állította be a helyzetért felelős fő negatív szereplőként. Riccitiello korábban az EA ügyvezetője volt, érkezése óta azon dolgozik, hogy a Unity tevékenységét újabb piacokra terjessze ki, beleértve a VR-t és az ipari formatervezést.

Sheffield szerint a motor stabilitása az új vezető érkezésével jelentősen romlott, a fizetési rendszer megváltoztatása pedig az utolsó csepp lehet a pohárban, így a játékfejlesztő egyenesen arra kérte a fejlesztőket, hogy egyáltalán ne válasszák a Unity-t, mivel nem megbízható cég. Az ügyről korábban itt írtunk bővebben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.