:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. augusztus 28. 12:34

Egyelőre nem kell tartania a Google-nek a republikánusoktól

Nem bizonyítható, hogy a Google szándékossága állt a republikánusok e-mailjeinek szűrése mögött, ezért úgy tűnik, nem fordul komolyabbra az ügy.

Az amerikai Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) tavaly kezdeményett pert a Google ellen azzal a váddal, hogy a Gmail rendszere elfogultan kezeli és szigorúbban szűri a jobboldaliak adománygyűjtő és kampány célú e-mailjeit. Az ügynek alapot adott a North Carolina State University egyik tanulmánya, ami szerint a 2020-as választások idején vizsgált 300 000 e-mail alapján a Gmail 50%-kal nagyobb valószínűséggel minősítette spamnek a republikánusoktól érkező üzeneteket, mint a demokratáktól érkezőket, és hatékonyabban szűrt, mint a Yahoo vagy más levelezőrendszerek.

Daniel Calabretta, az Egyesült Államok Kerületi Bíróságának bírája azonban nemrég elutasította a republikánusok keresetét, mivel az RNC nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot arra, hogy a keresőcég rosszhiszeműen járt el, amikor a levelező kiszűrte a kampányokhoz kapcsolódó egyes e-maileket.

republi_spam

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A kereset szerint a Google szándékosan és elfogultan helyezte a kéretlen mappába az RNC „több millió” levelét, melynek nyomán a szervezet jelentős mennyiségű adomány lehetőségétől fosztotta meg, ezért kártérítést kért számon a cégtől. A kerületi bíró szerint azonban nem bizonyítható egyértelműen a szándékosság.

A Google álláspontja szerint a kérdéses e-maileket valószínűleg a felhasználói panaszok miatt találta kéretlen tartalomnak a levelező, kiemelve az RNCV domain hitelesítési problémáit, és a túl gyakori, tömeges levélküldést, ami szintén detektálható gyanús tevékenységként.

A bíróság emellett megállapította, hogy az amerikai spamellenes törvény (CAN-SPAM) értelmében az RNC e-mailjei problémásnak tekinthetők, és hogy az online platformok üzemeltetőit mentesülnek a harmadik felek tartalmaira vonatkozó polgári jogi felelősség alól, így a Google is. Mindezek ellenére a republikánusok még módosíthatják a keresetet az elfogultsággal kapcsolatos meggyőzőbb érvelésekkel és bizonyítékokkal.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.