:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. június 21. 10:14

Új prémium szinttel erősít a Spotify

Érkezik a két évvel ezelőtt ígért veszteségmentes lejátszás, de vélhetően egy drágább előfizetői csomag részeként, amit eddig "Supremium"-nak hívnak a cég berkein belül.

Az Apple 2021 májusában bővítette veszteségmentesen tömörített zenékkel a Music szolgáltatásának kínálatát, igyekezve erősebb konkurenciát állítani a legfőbb rivális Spotify-nak, valamint a HiFi hangzásban úttörő Tidal-nek. Ugyan a Spotify ugyanazon évben jelentette be a  "CD-minőségű" Spotify HiFi szolgátatását, még az Apple előtt, a gyakorlatban az eddig sosem érkezett meg a felhasználókhoz, továbbra is legfeljebb 320 kbps-os bitrátájú, veszteséges tömörítést kínált.

A streamingszolgáltató idén márciusban hozta fel ismét a témát, amikor elárulta, hogy hamarosan érkezik a HiFi szint, az iparági „agresszív lépésekkel” magyarázva a csúszást. A Bloomberg ügyhöz közeli forrásai szerint az új szint már idén elindul néhány piacon, mielőtt az Egyesült Államokban bevezetnék.

Míg az Apple és az Amazon az előfizetőknek alapból elérhetővé tette már a veszteségmentességet, a Spotify felárat tervez kiszabni, de hogy pontosan mennyit, egyelőre nem tudni. A források elmondása alapján az új csomagot a vállalaton belül „Supremium” néven emlegetik, így jó eséllyel így juthat el a felhasználókhoz is.

A Spotify Premium jelenleg 9,99 dollár/4,99 euró, amivel valamivel olcsóbb, mint az Apple Music (10,99 dollár), ami tavaly emelt árat a megnövekedett licencelési költségekre hivatkozva. A már meglévő Premium csomag előfizetőinek a Spotify kiterjesztett hozzáférést tervez biztosítani a hangoskönyvekhez októbertől kezdve, egyelőre az amerikai piacon.

spotify

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A fent említett változások új bevételi csatornákat jelenthetnek majd a szolgáltatásnak, másrészt vélhetően jót tesznek a cég részvényei iránt mutatott érdeklődésnek is. A Spotify heves versenyt folytat az Apple és az Amazon rivális szolgáltatásaival, amelyek az elmúlt évben egy dollárral, havi 10,99 dollárra emelték előfizetéseik árait az Egyesült Államokban.

A Spotify 2022-ben több mint 40 piacon emelt árat,  és a nyereségesség érdekében idén visszafogta a költségeit is: januárban 6%-kal csökkentette a dolgozói létszámot, majd a hónap elején további 2%-ot érintő leépítést kivitelezett.

A Spotify a legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatás világszerte, több száz millió előfizetővel és felhasználóval a hirdetésekkel támogatott ingyenes szinten. Az Apple Music a második legnépszerűbb szolgáltatás, becslések szerint 80 millió fizető előfizetővel. A cupertinói cég a saját térfelén, az iOS 17 operációs rendszer alatt tervezi tovább fejleszteni saját szolgáltatását, az almás eszközökön a közeljövőben még gördülékenyebb lesz a megosztott lejátszási listák használata, valamint megújul a lejátszó kezelőfelülete is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.