Szerző: Koi Tamás

2023. június 13. 11:13

Az HBO Max is készülhet a fiókmegosztás korlátozására

Az első számokat látva bejött a Netflix sokat vitatott intézkedése a fiókmegosztások korlátozása a vállalat legnagyobb piacán is, így nem kérdés, hogy előbb-utóbb a versenytársaknak is megjöhet a kedvük a hasonló intézkedésekhez.

Éppen a héten derült ki, hogy az első pilotokat követően a legnagyobb piacnak számító Egyesült Államokban is bejöhetett a Netflixnek a fiókmegosztások megzabolázása, mely szakértők egybehangzó véleménye szerint arra késztetheti a versenytársakat, hogy hasonló intézkedéseket foganatosítsanak.

Családi kör


A családi fiókok nem éppen családi körben történő használata felett a Netflix évekig szemet hunyt, sőt, eleinte még ösztönözte is, míg a legnagyobb versenytársak többnyire nem is foglalkoztak a kérdéskörrel, mindössze azt írták elő, hogy egy-egy díjcsomag esetében hány eszköz számára teszik lehetővé a tartalmak párhuzamos streamelését.

Ezen a gyakorlaton változtathat elsőként a Magyarországon is rendkívül népszerű, az HBO Go nyomdokaiba tavaly tavasszal lépett HBO Max, mely ma tette közzé frissített felhasználási feltételeit, melyek július 13-ával lépnek életbe. 

hbo_max_hidroglobusz

AWS Generatív AI: apró tanmesék az ötletes felhasználásra (x)

A generatív AI gyorsan turbózza fel a vállalati folyamatokat, az elburjánzó dokumetumoktól egészen a repetitív fejlesztői feladatok kigyomlálásáig.

AWS Generatív AI: apró tanmesék az ötletes felhasználásra (x) A generatív AI gyorsan turbózza fel a vállalati folyamatokat, az elburjánzó dokumetumoktól egészen a repetitív fejlesztői feladatok kigyomlálásáig.

A streamingszolgáltatók felhasználási feltételeit jellemzően kevéssé szabályozott keretek között kell a jogászoknak előállítaniuk, mint például a távközlési cégeknek, a vállalat ezúttal a tájékoztató szerint mégis a "fogyasztóvédelmi szabályozás közelmúltbeli változásai" miatt nyúlt hozzá a szövegezéshez, mely így részletesebb tájékoztatást tartalmaz a szolgáltatásokat esetlegesen érintő frissítések és változtatások típusaival kapcsolatban, ideértve a felhasználási feltételek jövőbeli frissítéseit is.

Az új felhasználási feltételek egyik legfigyelemreméltóbb változása, hogy immár foglalkozik az ún. "háztartáson kívüli fiókmegosztással", az erre vonatkozó fejezet konkrétan a következőképpen fogalmaz:

Bármikor megváltoztathatjuk az egyidejű streamek maximális számát és/vagy korlátozhatjuk az Ön által használható eszközök számát, beleértve (i) a háztartáson kívüli fiókmegosztás hatásának korlátozását, vagy ha észszerűen úgy gondoljuk, hogy visszaéltek HBO Max-fiókjával;

Mindez ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy a Netflix után júliustól az HBO Max is lecsap a "potyázókra", a szolgáltató azonban a frissített szövegezéssel mégis megágyazhatott egy ilyen intézkedésnek.

A témában megkerestük a Warner Bros. Discovery hazai illetékesét, aki közölte, nem tud róla, hogy a fiókok párhuzamos, háztartáson kívüli használatát a közeljövőben korlátozná az HBO Max, illetve ilyen lépés akár a most átalakult amerikai platformon napirenden lenne.

Ó, ió, ció, áció, infláció


Szintén frissült az HBO Max felhasználási feltételeinek fizetéssel és számlázással kapcsolatos fejezete, melybe új elemként belekerült, hogy a szolgáltató konkrétan milyen esetekben jogosult a díjak emelésére.

Érdekesség, hogy itt megjelent egy potenciális árváltozás indokaként az infláció, mely a hazai távközlési szolgáltatóknál az idei évtől kezdve a meglehetősen nagy vihart kavart éves díjkorrekció alapját adja - fontos különbség ugyanakkor, hogy az HBO Max semmilyen automatizmust nem vitt bele a rendszerbe a nagy telkókkal ellentétben, illetve egy streamingszolgáltatóknál nem értelmezhető a határozott idejű szerződés (hűségidő) fogalma abban a formában, ahogy egy távközlési szolgáltatónál.

Az HBO Max előfizetés egyébként a szolgáltatónál előfizetve ma is pontosan ugyanannyiba - havi 2390 és évi 18990 forintba - kerül, mint a tavaly márciusi induláskor, igaz, már nem él az a promóció, melyben a korábbi HBO Go ügyfelek és a szolgáltatásra 2022. március 31-ig regisztrálók számára a havi díj harmadát "örökösen" elengedte a cég.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról