:

Szerző: Koi Tamás

2023. május 5. 09:29

Meglendült a kasza a Shopify-nál

Az e-kereskedelem számára a pandémia időszaka minden korábbinál nagyobb növekedést eredményezett, ám a járványhelyzet elvonultával a vásárlók nem tartottak ki úgy az online vásárlás mellett, ahogy arra a piaci szereplők számítottak. A legnagyobb e-kereskedelmi SAAS-platformnak számító Shopify vezérigazgatója szerint ez vezetett most a cég eddigi történelmének legnagyobb leépítési hullámához.

A koronavírus-járvány idején tapasztalt óriási növekedés érezhetően megtorpant az e-kereskedelemben a járvány elvonultával, ahogy a vásárlók tömegei visszatértek a fizikai boltokba annak ellenére, hogy az online piac igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy magához láncoljon minél több ügyfelet. A szegmens dilemmáját kitűnően érzékelteti, hogy a legnagyobb e-kereskedelmi SaaS-platform, a Shopify bejelentette, hogy dolgozóinak 20%-át elküldi.

Rövid időn belül ez a második jelentős létszámleépítés a cégnél, az előző, a dolgozók 10%-át érintő hullámot tavaly júliusban jelentette be társaság, Tobi Lütke vezérigazgató már akkor azt nevezte meg elsődleges okként, hogy a társaság rosszul mérte fel, hogy a pandémia által fűtött növekedés meddig tarthat ki.

A kanadai cégnek tavaly decemberben nagyjából 11600 alkalmazottja volt, vagyis körülbelül 2300 dolgozónak kell távoznia a mostani leépítési hullámban.

shopify_worker

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Shopify a munkaerő létszámát érintő intézkedések mellett több divízióját is értékesíti, hogy a továbbiakban elsősorban az alap kompetenciára, vagyis a webshopok számára fejlesztett online eszközökre koncentráljon.

A cég így eladja logisztikai üzletágát, a Fulfilment Networkot, melynek részeként értékesítik a Deliverr nevű futárcéget is, melyet éppen egy éve vett meg a vállalat 2,1 milliárd dollárért.

A társaság emellett eladja a 2019-ben 450 millió dollárért felvásárolt 6 River nevű, raktári robotokat gyártó céget az angol Ocado-nak.

A Shopify az első negyedévben pénzügyileg ezzel együtt is jobban működött, mint egy évvel korábban. A cég árbevétele a januártól március végéig tartó időszakban elérte az 1,51 milliárd dollárt, ami 25%-os növekedésnek számít, a vállalat emellett 68 millió dollárnyi nyereséget is termelt szemben az egy évvel korábbi 1,5 milliárd dolláros veszteséggel.

A leépítések hírére a Shopify részvényeinek árfolyama 23%-os pluszban zárta a csütörtöki kereskedést.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.